Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXI. kötet (Budapest, 1929)

146 Hiteljogi Döntvénytár. 88. ha a munkaadó 12 éven át minden évben nyújtott is remunerációt az illető alkalmazottnak, nem kötelezhető, hogy, mérlege veszteséggel zárulván, a felmondási időre remunerációt adjon, még ha egyes tisztviselőknek juttatott is ilyet. (Kúria 4928 okt. 9. P. Ií. 1357/4927. sz.) Indokok: Az 1910/1920. M. E. számú rendelet 7. §-ában foglalt ama általános szabály alól, hogy a felmondási időre kiszámítandó járandóságoknál a remuneráció figyelembe nem jön, a bírói joggyakorlat azt a kivételt állapította meg, hogy amennyiben a munkaadó ily szolgáltatásra kötelezettséget vállalt, ez esetben az idézett rendelkezés nem alkalmazandó. Az adott esetben a felperes az alperes S. alatti levelére utal, amely a felperes fizetése (illetményei) melleit egyéb juttatásokról szól. Ez azonban a remuneráció követelhetésére az adott esetben alapul nem szolgálhat, mert azt felperes maga sem adta elő, hogy az S. alattiban hivatkozott 1925 február 5-iki levelében ily igényről egyáltalában említést tett, és nincs adat arra, hogy az alperes az «egyéb juttatás)) alatt a felperes remuneráció-igényét értette és így helyes az alsóbíróságok ítéleteinek ama indoka, hogy alperes e juttatások alatt ama összegeket értette, amelyek az elsőfokon kihallgatott tanuk vallomására és a csatolt levelezésben foglaltakra való tekintettel a felperes törzsfizetésén kívül ezt mintegy 23.000,000 korona havi összjárandóságokra kiegészített pénzbeli szolgáltatásokat értette. A felperes jogi álláspontjának alátámasztására sikertelenül hivatkozik egy kollektív szerződésre, mert egyrészt maga felperes is erre a keresetlevelében í. pont alatt említett végkielégítési igénye tekintetében kívánt bizonyítékot szolgáltatni, másrészt a per során beismerte, hogy ő nem tagja ama érdekképviseletek egyikének sem, amelyekkel alperes állítólag kollektív szerződést kötött. Nem áll meg az a felperesi érvelés sem, hogy abból az alperesi beismerésből, amely szerint 1911-től 1923. évig neki az alperesi vállalat minden évben nyújtott remunerációt és ilyet a többi alkalmazottjainak is juttatott, következik ily szolgáltatás kikötése és alperes részéről ily tárgyú kötelezettség vállalása. Abból ugyanis, hogy az alperesi vállalatnál remunerációadás szokásos volt, még jog nem származtatható, mert ez a szolgálatadó tetszésétől függő jutalomszerű juttatás. Az adott esetben ennek felperessel szemben történt megtagadása annál is inkább indokolt, mert a felperes maga is azt adta elő, hogy 1924. és 1925. években az alperes mérlege veszteséggel zárult és így ha annak dacára alperes egyes tisztviselőinek mégis juttatott remunerációt, a felperes, aki felmondásban volt, felmondási időre jogos igényt e részben nem támaszthal.