Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXI. kötet (Budapest, 1929)

92 Hiteljogi Döntvénytár. erkölcsbe ütköző szerződés feltétlenül semmis jogügylet és ebből folyólag abból jogok és kötelezettségek a szerződő felek egyike részéről sem támaszthatók. E mellett a jogi álláspont mellett és pedig az adott esetben, amennyiben az alperesek, illetőleg köz­gyűlési megbízottaik nem valóságos részvényesek, figyelemmel arra, hogy fennebb nevezett részvénytársaságnak hivatalból meg­tekintett és a budapesti kir. törvényszéknél a társas cégek jegy­zékébe Cg. 12,373/44. szám alatt hozott végzéssel bejegyzett alap­szabályok 12. §-ának utolsó bekezdése értelmében a közgyűlésen minden szavazatképes részvényes — eltekintve az itt meghatá­rozott, de az alperesnek szempontjából fenn nem forgó meg­hatalmazotti képviselettől, csak más szavazatképes részvényes áilal képviselteti magát — ebből az okból és alapszabályokba ütköző volta miatt kezdettől fogva érvénytelen és pedig semmis az a megállapodás, amely szerint egyfelől a felperes és a vele szindi­kátusban álló többi részvényes, másfélül az alperesek között kötött és az 1926. évi július hó 24. napján kelt, C) alatt csatolt okirat 3. bekezdésének b)—f) pontjaiban foglaltak szerint e szindikátus tagjai és az alperes között kiköttetett az, hogy mindaddig, amíg az ehhez a szerződéshez másolatban és ebben a perben L) alatt csatolt és négy milliárd korona folyószámlahitel nyújtására vonatkozó megállapodás alapján a H. r.-t. javára folyósított hitelösszegek alap­ján alpereseknek a most nevezett részvénytársaság irányában köve­telése áll fenn, a felperes és a szindikátus tagjai tulajdonában lévő 530,000 drb részvénybirtokból folyó jogok gyakorlása az alpereseknek olyként engedtetett át, hogy ezek a nélkül, hogy a részvényesek tulajdonosai avagy a fennebb kifejlettek szerint semmis kikötés folytán a részvényeseknek képviseletére jogosultak volnának, jogosítva vannak ezalatt az idő alatt akár rendes, akár rendkívüli közgyűlésére természetes vagy jogi személy, vagy szemé­lyek, de mindenesetben a fentebb kifejtettek szerint a részvények tekintetében csak álrészvényesek nevére letenni és ezek a köz­gyűléseknek ezekkel a nem részvényesi szavazatokkal oly hatá­rozatot hozni, melyet az alperesek, mint a társaság hitelezői az általuk nyújtott hitel fenntartása, biztosítása vagy behajtása cél­jából szükségesnek, vagy hasznosnak tartanak és hogy kifejezet­ten az is megállapíttatott, hogy különösen kiterjed ezeknek a nem részvényeseknek joga- a fennebb nevezett részvénytársaság mérlegének megállapítására és ennek keretén belül az aktí­vák, passzívák értékelésével nyílt vagy rejtett tartalékok gyakor­lására, az osztaléknak, valamint az igazgatóság és felügyelő­bizottság díjazásának megállapítására, az alaptőke leszállítására, felemelésére, a társaság felszámolásának kimondására és a fel­számolók kirendelésére is, továbbá, hogy mindaz a joggyakor-

Next

/
Thumbnails
Contents