Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XX. kötet (Budapest, 1928)
!liieljo(/i Döntvénytár 09 a megbízók kifogást e miatt felszámításkor nem (Kúria 1927 márc, 16. P. VII. 7685/1926. sz.) indokok: A lényállás szerint alperesek az általuk felperesnek adott vételi megbízással kapcsolatban nem bízták meg felperesi egvúllal azzal is, hogy felperes az alperesek számlájára megvett papírokkal belátása szerint üzérkedjék, a korábbi P. VII. 3904/1925/48. számú kúriai határozatban elfoglalt jogi állásponton sem lehet tehát a felek közölt létesült ügyletet szerencsejáték tekintete alá eső ügyletnek minősíteni, következéskép a fellebbezési bíróságnak az alpereseket szerencsejátékból merített kifogásukkal elutasító döntése, a korábbi kúriai állásponton is megáll. Az alperesek részéről a felperes által felszámított kosztkamatok jogossága ellen emelt panaszt illetően — a kir. Kúria a fellebbezési bíróság indokolt álláspontját — az ott felhozott okokból magáévá teszi. Ezek szerinl az anyagi jognak megfelel a fellebbezési bíróságnak ama döntése, mely szerint az alpereseket a C) alatti könyvkivonat alapján 23.733,578 korona tőke s ennek 1924. évi január hó 16. napjától járó kamatainak s 1/s% váltódíjnak megfizetésére kötelezte. Eldöntendő kérdés már csak az, vájjon a koszikamatok után követelhet-e felperes az alperestől kamatol? A fellebbezési bíróság abból az okból, mert a tényállás szerint az nem köttetett ki, miként felperes a kosztkamatokat is tőkésítheti, felperest e címen számszerűleg 9.333,357 koronában meghatározott követelésével elutasította. Az e miatt felperes által emelt panasz alapos, mert a fellebbezési bíróság által megállapított abból a tényből, melyet alperesek meg sem támadtak, hogy felperes a NB/1 —15. alattiakban nemcsak a heti kosztkamatokat számítolta fel alperesek terhére, hanem azokban a kosztkamatoknak még kosztkamatát is felszámította alperesek terhére; továbbá abból a megállapított tényből, hogye miatt kifogást az alperesek nem emeltek, — alperesek olybá veendők, mint akik a kosztkamat kamatjának felszámításához is hozzájárultak. Ezért a felperes felülvizsgálati kérelmének e részben helyt adni, a fizetési meghagyást további 9.333,357 korona tőke s ezután 1924. évi január hó 18. napjától járó kamatai és 200,000 korona további költség erejéig is hatályában fenntartani s alpereseket a fellebbezési bíróság ítéletében meghatározott marasztaláson felül még a 9.333,357 koronának megfelelő 746 P. 66 f. tőke s ezután a jelen ítélet rendelkező részében részletezett kamatoknak, úgy a fizetési meghagyásban megállapított költség kiegé-