Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XX. kötet (Budapest, 1928)

30 llileljogi Döntvénytár. A felperes tehát a jogfenntartó nyilatkozat elmulasztása miatt nem vesztene el annak a kárának követelésére való jogát, amelyet a magyar korona árfolyamának időközi sülyedése folytán követelése értékének csökkenésében szenvedett. A pénz értékcsökkenésével kapcsolatban a hitelezőt érő hátrány azonban a felektől független általános gazdasági helyzet következménye volt s így azt a feleknek közösen, még pedig a valamelyiküknek felróható különös körülmények hiányában egymás között egyenlő aránvban kell viselniök. A felperes követelésének értékcsökkenéséből folyó kár tehát az adott esetben is felerészben az alperest terheli. Ennélfogva a fellebbezési bíróság -ítéletét e részben meg kellett változtatni és az alperest a szóbanforgó értékkülönbözet 50%-ának megtérítésére kellelt kötelezni; az értékcsökkenés megállapításánál azonban a magyar koronának csak az 1919. évi március hó 15-iki zürichi középárfolyamából lehetett kiindulni, nem pedig a módosított kereseti kérelemben megjelölt napon 1919. évi január hó 1-én jegyzett árfolyamából, mert az alperes a részítéletben megítélt tőkét a nem vitás tényállás szerint az 1919. év március havában kapta kézhez s annak továbbításával csak ettől az időtől kezdve volt késedelemben, a követelés értékének már előbb beállott csökkenéséért tehát nem felelős. Alperes azt a napot, amelyen a szóban levő összeget kézhez vette, naptárszerűleg nem jelölte meg, hanem csak általánosságban jelezte, hogy a pénz hozzá 1919 március havában folyt be, miért is a kir. Kúria az árfolyamkülönbség kiszámításának kezdő napjául az 1919. évi március hó közepét vette. A felperes a módosított kereseti kérelmében második helyen említett kártérítési követelését a borküldeménv elveszésére alapítja, amely — előadása szerint — részben a miatt következett be, mert az alperes őt mint feladót a N. E. 18. cikkében foglaltak ellenére nem értesítette az áru feltartóztatásáról. Az áru elveszéséből származtatott ennek a kártérítési igénynek elévülésére nézve a N. E. 45. cikkében foglalt szabályok az irányadók, ezek szerint pedig az ily követelés egy esztendő alatt évül el; a N. E. 44. cikkének 1. pontjában megjelölt eset ugyanis nem forog fenn, mert a felperes nem szolgáltatolt adatot arra, hogy az alperes a kárt csalárdságból okozta, az áru feltartóztatásáról való értesítés elmulasztása pedig a fellebbezési bíróság helyes okfejtése szerint az akkori zavaros politikai viszonyok közepette vélkes gondatlanságnak nem tekinthető. Nem sértette meg tehát az anyagi jogot a fellebbezési bíróság azzal, hogy a felperes eme. követelésének elévülési idejét egy évi időtartamban állapította meg. Az sem áll ellentélben az anyagi joggal, hogy a fellebbezési bíróság az egy évi elévülési időt a pernek az 1923. évi április