Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XX. kötet (Budapest, 1928)

tliteljogi Döntvénytár. 127 Indokok: I. A m. kir. Kúria P. II. 6602/1925/16. szám alatt hozott ítéletében megállapította, hogy felperes elbocsátása szabálytalanul történt, és hogy ezért ó't alperessel szemben a szolgálat jogellenes megszakításából kifolyólag kártérítési igény illeti meg. Felperes — ki a szolgálatból történt elbocsátása óla a Nemzeti Kaszinóban segédtitkári minőségben áll szolgálatban — e kárigényét nem alapította arra, mintha jelenlegi keresménye az alperesnél élvezett illetményeinél kevesebb volna, hanem kárát a felmondási időre járó illetményeiben és abban a nyugdíjjárandóságban számította fel, amelytől alperes jogellenes elbocsátó ténye következtében eleseit. Nincs megtámadva a fellebbezési bíróság ítélete abban a részében, mely felperesnek hat havi felmondási időre eső fizetéséhez való igényét megállapította, hanem alperes csupán annak összegét tette felülvizsgálati panasz tárgyává. Ez a panasz alapos. Ugyanis a felmondási időre járó munkabért az 1910,1920. M. E. sz. rendelet 7. §-a értelmében azon munkabér szerint kell számítani, melyet az alkalmazott a szolgálati szerződésnek a felmondás időpontjában érvényben álló intézkedései értelmében élvezett. Az alperes szolgálatából felmondás nélkül jogellenesen elbocsátott felperes az 1884: XVII. tc. 97. §-a értelmében a kilépés előtt kövelelhette azt a bért, vagy egyéb illetményt, melyet a felmondási határidő alatt élvezett volna. Ebből következik, hogy alperes nem azt a munkabért tartozott felperesnek kiadni, amelyre a felmondási idő folyamán a felpereshez hasonló állású tisztviselők illetményét felemelte, mert ezt az összeget akkor, mikor a felmondási időre eső teljes járandóságot kiadni köteles volt, előre meg sem állapíthatta, hanem a felmondás idejében fennálló szerződés határozmányai szerint járó fizetést tartozott volna egyszerre és előre kifizetni, amivel a pénz későbbi romlása folytán juttatott fizetésemelések feleslegesekké váltak volna. Minthogy azonban alperes a felmondási időre eső illetményeket ki nem adta, hanem jogtalanul visszatartotta, azt a hátrányt is tartozik megtéríteni, mely a koronának az esedékesség óta beállolt romlásából felperesre hárult. A felperes felmondási időre eső igényei tehát csupán e határok közölt voltak kártérítésképpen megítélhetők. Alperes 1924 február 14-én bocsátotta ugyan el a felperest, de minthogy az 1910/1920. M. E. sz. rendelet 2. §-ának utolsó bekezdése szerint a felmondás csak a hó utolsó napjára szólhat, és minthogy ennek megfelelően 1924. évi február egész hónapjára eső illetményei, mint a szolgálat alatt lejártak, már jogerősen megítéltettek: ehhez képest felperes felmondási ideje 1924