Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XIX. kötet (Budapest, 1927)

Hiteljogi Döntvénytár. 125 kiülendő, amely után az 1910/1920. M. E. sz. rendelet 9. §-a értelmében végkielégítésül 4 7a havi fizetésnek megfelelő illetmények járnak. Nem alapos alperesnek amiatt emelt panasza, hogy a felperes járandóságai nem természetben, hanem készpénzbeni egyenértékben ítéltettek meg. A szolgálati illetményeknek készpénz helyett természetben való kikötése egyrészt a pénzromlás ellen szolgált védelmül, másrészt azt a célt szolgálta, hogy a felperes a szolgálat és felmondás idejében el legyen látva a természetbeni szolgáltatásokkal. Minthogy azonban alperes a végkielégítésül szolgáló illetmények kiadását megtagadta, ezzel a cél elérését lehetetlenné tette; e késedelmével okot adott arra, hogy felperes e természetbeni járandóságokat, amennyiben azokra szükség voltr pénzért beszerezze, amennyiben pedig azok szükségletét meghaladták, lehetetlenné tette, hogy azokat felperes értékesíthesse. Ha tehát a termények lejáratkori és jelenlegi értéke között eltolódás állott be, ennek hátrányát a késedelmes alperes tartozik viselni. Ez illetményeknek készpénzbeli egyenértékét a fellebbezési bíróság az elsőbíróság ítéletéből átvett helyes okai alapján jogszabálysértés nélkül számította a viszonteladó részére fizetendő nagybani eladási árban, mert felperes ennél magasabb összeget nem lett volna képes a természetben kiadott terményekért azok értékesítése esetén sem elérni. Minthogy pedig a végkielégítésnek így kiszámított összege a felmondási időre nem vitásan járó 384,000 K tejjárandósággal együtt 32.688,100 K, ebből pedig a fellebbezési bíróság csak 10.393,950 K-t ítélt meg, jár még felperesnek 22.294,150 K, mely további összegben is a fellebbezési bíróság ítéletének megváltoztatásával alperest marasztalni kellett. Máv. alkalmazott özvegyének nyugdíjra és gyermeksegélyre való igénye 94. megítéltetett azon az alapon, hogy a vasút azt már 1913-ban folyósította, az özvegy magyar honos, — magyar honosságát megtartotta és Csonkamagyarországba hazaköltözni joga volt; a 2191/1921. M. E. sz. kormányrendelet rendészeti előírásainak felperes nem tudott ugyan megfelelni, de ezen rendeletnek ellentétes intézkedései a Bsz. rendelkezéseivel szemben hatályvesztettnek tekintendők.