Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XIX. kötet (Budapest, 1927)

120 Hiteljogi Döntvénytár. a kötelezettel azon ellenvetése, hogy a kikötött évi 15% kamat és haszonrészesedés a pénz romlásának ellenértéke volt. — III. Mégis csak 50°fo-os valorizáció ítéltetett meg. — IV. Csak 3% kamat ítéltetett meg. (Kúria 1926 szept. 7. P. IV. 5580/1925. sz.) Indokok: A meg nem támadott tényállás szerint a felek megállapodását másában foglaló F/A) alatti okirat értelmében az alperesek 19:22 január 1 én a felpereslől ennek üzleti betéteként 500,000 K-t azzal a kötelezettséggel vettek át, hogy azt összes bármiféle vagyonukkal feltétlenül biztosítják és az általuk 1924 január 1-től kezdődőleg félévi felmondás mellett egy összegben vagy részletekben visszatéríthető üzleti betétnek legkésőbb 1927 január hó l-ig leendő hiánytalan visszafizetésére egyetemleges kötelezettséget vállalnak. Ez a megállapodás, ha kifejezetten nem tartalmaz is valorizációs kikötést, kétségtelenül a szerződő feleknek arra irányuló ügyleti szándékát fejezni ki, hogy felperes üzleti betétet az annak átadása idején volt értékben kapja vissza. Ezzel szemben nem helytálló az alpereseknek az az érvelése, hogy a felperes javára a betéte után kikötött évi 15% kamat és haszonrészesedés a pénz romlásának ellenértéke volt volna, mert ez a korona értékcsökkenésének arányához képest különben is elenyésző mérvű szolgáltatás az FIA) alatti okirat világos értelme szerint a rendelkezésre bocsátott összeg gyümölcsözéseként szolgált. Meg nem támadott tényállás az is, hogy alperesek felperesnek a betétét az F/B) alatti levél értelmében 1924 júl. i-re felmondották és ezen a napon annak fejében a pénzt jogfenntartással átvevő felperesnek 500,000 K-t fizettek, továbbá, hogy a magyar korona jegyzése Zürichben az 1922 január 1-én 0'85, 1924 július 1-én pedig 0-0068, tehát az időközi koronaértékcsökkenés 126-szoros arányú volt. Közömbös az, hogy alperesesek már az 1924 júl. 1-je előtt is készek voltak felperesnek betétét visszafizetni, mert utóbbi azt a megállapodás értelmében korábban elfogadni nem tartozott. Ezeknélfogva a néki 1924 július 1-én csupán névértékben visszafizetett betéte után annak az alperesek üzletébe 1922 jan. 1-én történt befektetése idejétől fogva nem csupán a fellebbezési bíróság által számításba vett időpontig: az 1924 jan. 31-ig, hanem az 1924 júl. 1-én bekövetkezett visszafizetése idejéig illeti meg a szerződés alapján a valorizáció. Minthogy a felek közt létrejött megállapodás fellételeiből folyik felperesnek a valorizációhoz való jogos igénye, közömbös az alapul szolgáló ügylet jogi minősülésének kérdése. Az átértékelés mértékét a fellebbezési bíróság helyesen korlátozta 50%-ra, mert a bírói gyakorlat értelmében rendszerint alkalmazandó ettől az aránykulcstól való eltérésre az adott eset-