Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XVI. kötet (Budapest, 1924)

Hiteljogi Döntvénytár. 89 A kir. Kúria: A felülvizsgálati kérelmet elutasítja. Indokok: A KT. 160. §-a nem tartalmaz olyan megszorító rendelkezést, hogy annak 2. bekezdése csak a megalakult, de be nem jegyzett részvénytársaságra vonatkozik; az idézett törvény rendelkezése szerint azoknak a felelősségre, akik a bejegyzés és kihirdetés előtt a társaság nevében eljárnak, nincsen a részvény­társaság megalakulásához kötve; azonban másodrendű alperes­nek a kereseti követelésért való felelőssége az idézett törvény alapján sem állapítható meg, mert az 1908 : LVII. tc. 1. §-a a kereskedelmi üzlet átvevőjének a felelősségét az üzletátvétel meg­történtéhez fűzi, ez pedig a fennforgó esetben nem következett be. Az irányadó tényállás szerint ugyanis a részvénytársaság, amely az elsőrendű alperes tulajdonát képező ((Turfhírek» című sportlap átvételét is céljául tűzte ki, meg nem alakult; másod­rendű alperes a részvénytársaságban való közreműködését ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a nyomdai költségek redukáltatni fog­nak, amelyre nézve azonban a Világosság nyomdával elfogadható megállapodást nem tudtak létesíteni. K. Z.-t a másodrendű alperes magántitkárát, aki a lap kiadó­hivatalát vezette, a részvénytársaság megalakítását tervező érte­kezlet küldte ki; másodrendű alperes a lap megjelenésének lehe­tővé tételére, a kiadással járó költségekre 40,000 K-t adott, amelynek visszafizetésére elsőrendű alperes arra az esetre, ha a részvénytársaság meg nem alakul, kötelezettséget vállalt. E tényállás a tárgyalás és bizonyítás tartalmával ellentétben nem állván, annak iratellenessége miatt emelt panasz alaptalan; e tényállásból pedig anyagi jogszabálysértés nélkül vonta le a fellebbezési bíróság azt a jogi következtetést, hogy az elsőrendű alperes tulajdonát képezett lapra, amelynél felperes mint szer­kesztő volt alkalmazva, első- és másodrendű alperes között üzlet­átruházás nem történt, ebből folyólag másodrendű alperes a fel­peres fizetéséért felelősséggel nem tartozik. Ugyanazért a felül­vizsgálati kérelem mint alaptalan elutasítandó volt. = Állandó gyakorlat, hogy a részvénytársaság nevében eljárók mentesül­nek, ha a részvénytársaság az ügyletet elfogadta. — Ha a részvénytársaság létre nem jön, az annak részére szerzett jogokat a társaság nevében eljárt egyének érvényesíthetik. Dtár IV. f. III. 323. I. 45. Az 1360/1921. M. E. sz. rend. 10-13. §-ainak a pénzintézetek által a proletárdiktatúra alatt telje­sített folyósításokra vonatkozó rendelkezései a tria­noni béke által védett külföldi állampolgárokra alkalmazást nem nyerhetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents