Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XV. kötet (Budapest, 1923)
34 Hiteljogi Döntvénytár. A kir. Kúria: A másodbíróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: A per adatai szerint D. Á. cég a kereseti váltót és az alperesi kifogásokban megjelölt öt más \ áltót, együttesen 13,970 K értékben annak a 6500 K kölcsönösszegnek biztosítására adta az utóbb csődbe jutott felperesi cégnek, amely kölcsönösszeget neki a felperesi cég 1913 március 12-én folyósította. A biztosítási váltónak épen az lévén a célja és rendeltetése, hogy amennyiben az avval biztosított összeget az adós a lejáratkor ki nem fizeti, a hitelező a biztosítási váltót váltói úton érvényesíthesse és a kölcsönadott összegei ezen az úton a váltóadósoktól behajthassa, az ezt célzó felperesi keresettel szemben az alperes azt a kifogást, hogy az említett 6500 K kölcsön a felperesi cégnek vissza lelt már fizetve, jogosítva van ugyan a felperessel széniben is érvényesíteni, azonban az erre vonatkozó s a fizetés idejét és összegét, valamint a fizető személyének megjelölését különben is nélkülöző állítását az alperes perrendszerű bizonyítékokkal nem bizonyította, mert a kihallgatott tanuk vallomásából csupán 1000 K részösszegnek a felperes részére történt tényleges megfizetése állapítható meg, a még kifizetetlen összeg tehát a kereseti követelést jóval meghaladja. Az alperesnek az a további érvelése pedig — hogy miután a 6500 K kölcsönösszeg biztosítására összesen 13,970 K értékű hat darab váltó adatott — ő legrosszabb esetben is csak az ezeken a váltókon feltüntetett értékösszegek figyelembevételével 1023 K32 fben megállapítandó aránylagos összeg fizetésére kötelezhető, azért volt figyelmen kívül hagyandó, mert ellenkező megállapodás hiányában a hitelező a kölcsönadott összeg biztosítására kapott több váltó közül többet is érvényesíthet mindaddig, amíg az illető váltókkal biztosított követelése kiegyenlítést nem nyer. * * = Biztosítéki váltóval szemben a váltóadós tartozik bizonyítani, hogy a követelés, melynek biztosítására a váltó adatolt, megszűnt. Hilelj. Dtár V. -28., VIII. 110. -- V. ö. Hitelj. Dtár X. m., 237. 22. A részvénytársaság alapszabályaiban érvényesen kikötheti azt, hogy a részvényes jogait a közgyűlésen csak az esetben gyakorolhatja, ha részvényei a közgyűlést megelőző bizonyos határidő előtt a társaság részvénykönyvében nevére átírattak. A rész-