Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XIV. kötet (Budapest, 1922)

fíiícljogi Döntvénytár. 33 25. A V. V. Sz. 55. $-a értelmében minden külde­ményt fuvarlevélnek kell kísérnie; az eredeti fuvar­levélnek a fuvarozó általi átvétele tehát arra a vé­lelemre nyújt alapot, hogy a fuvarozó s így több vasútnak a fuvarozásban részessége esetében az a vasút is, amely a fuvarlevelet legutoljára vette át, azzal együtt az árút is átvette. Ezzel a vélelemmel .szemben a vasútnak kell azt bizonyítani, hogy a fuvarlevelet a fuvarozás tárgyául szolgáló árú nél­kül vette át. (Kúria 1921 márc. 17. P. ÍV. 265 1921. sz, A kir. Kúria : Alperest felülvizsgálati kérelmével elutasítja. Indokok . A fellebbezési bíróság a kereshetőségi jog ellen emelt kifogást egyrészt a felperes felszólamlási jogosultságának a 1>) alatti okirat tartalmából megállapított elismerése, másrészt a keresetbeli követelésnek a feladó által a XB) alatti okirat sze­rint a felperesre történt engedményezése alapján utasította el. A tárgyalási jegyzőkönyvben a mellékleteiben nincs adat arra vonatkozóan s alperes nem is teszi panasz tárgyává azt, hogy ő ennek az engedménynek valódiságát tagadta s hogy ezt a taga­dását a fellebbezési bíróság eljárási szabály sértésével hagyta figyelmen kívül, a felülvizsgálati kérelmében felhozott az a tény­állás tehát, hogy a kérdéses engedményt tagadta, nem volt figye­lembe vehető. Minthogy pedig ezzel az engedménnyel szemben a V. Ü. Sz. 73. §-a 9. pontjára, a 76. §-a 2. pontjára és 99. §-a 1. pontjára alapított kifogása tárgytalanná vált, felülvizsgálati pa­nasza a felperességi jog megállapítása ellen irányuló részében érdemi méltatás tárgyává nem tétetett. A V. U. Sz. 55. S-a értelmében minden küldeményt fuvar­levélnek kell kísérnie: az eredeti fuvarlevélnek a fuvarozó általi átvétele tehát arra a vélelemre nyújt alapot, hogy a fuvarozó s így több vasútnak a fuvarozásban részessége esetében az a vasút is, amely a fuvarlevelet legutoljára vette át, azzal együtt az árút is átvette. Ezzel a vélelemmel szemben alperesre hárult az ellen­kezőnek, vagyis annak bizonyítása, hogy az ő vrinkovcei állomása a fuvarlevelet a fuvarozás tárgyául szolgáló árú nélkül vette át. erre vonatkozóan azonban a fellebbezési bíróság ítélete szerint bizonyítást nem ajánlott, sőt felülvizsgálati kérelmében is azt a Hiteljogi Döntvénytár. XIV. 3

Next

/
Thumbnails
Contents