Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XIII. kötet (Budapest, 1921)

!>8 Hiteljűfyi Döntvény tár. részvényekkel való egyenjogúsítására vonatkozó indítvány a tárgy­sorozatban kellően volt hirdetve és a közgyűlésen jelen volt 9210 elsőbbségi részvénybirtokos a megtámadott határozatokat egyhangúan elfogadta és a KT. 179. ^-a utolsó bekezdésének esete fenn nem forog, az alapszabályoknak pedig nincs oly ren­delkezése, hogy az elsőbbségi részvények ebbeli minősége az elsőbbségi részvényesek többségi határozatával meg nem szün­tethető: a hozott közgyűlési határozatoknak hivatalból megsemmi­sítésére ok fenn nem f>rog. Miért is a rendelkező rész értelmében kellelt határozni. * * - - A nemet KT. "2711. J;-a az ily határozathoz a közgyűlés határozatán kívül a hátrányban részesülő részvényesek külön szavazását és 3/4 többségét kívánja. Régebben a Senimítöszék N29-4 1871). sz. határozata szerint az elsőbb­ségi részvén veknek biztosított előjogok közgyűlési' határozattal sem el nem törölhetők, sem nem korlátozhatók, akár a törzsrészvényekkel egyidejűleg, akár csak a r. t. megalakulása után bocsáttatlak is ki. Dlár r. f. XXIt. 91. — Ugyanígy Nagy Ferenc — Újabban a Kúria is csak akkor semmisítette meg az elsőbbségi részvények előjogait megszüntető közgyűlési határozatot, ha az nem alapult az elsőbbségi részvényesek többségének szavazatán. így határozott leg­utóbb a budapesti kir. tábla 6, [>. 1013 1920. sz. a. is. V. ö. a köv. esetiéi *>.">. Az elsőbbségi részvényeknek a törzsrészvények­kel való egyenlősítése kérdésében egyedül az elsőbb­ségi részvényesek határozhatnak, de a határozathoz nem szükséges az összes elsőbbségi részvényesek hozzájárulása, hanem elegendő azok többségének szavazata. (Budapesti ítélőtábla 1920 ápr, 9. 6. P. 1013/1920. sz.) A budapesti ítélőtábla: Az elsőbíróság 14. alsz. végzésének azt a részét, mellyel az 1920 febr. 14-én tartott rendes közgyűlésnek az elsőbbségi és lörzsrészvények egyenlősítésére és az alap­szabályok 6. £-ának ily értelmű módosítására vonatkozó határo­zatát hivatalból megsemmisítette és ezt a körülmén)t a bemuta­tott közgyűlési jegyzőkönyvre feljegyeztette, megváltoztatja, az 1920 február 14. napján tartott közgyűlésnek most említett hatá­rozatait tudomásul veszi és az elsőbíróságot további szabályszerű intézkedésre utasítja. indokok: Az alapszabályok 6. §-a szerint az elsőbbségi rész­vénvek előjoga abban áll. hogy a mérlegszerű tiszta nyereség-

Next

/
Thumbnails
Contents