Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XII. kötet (Budapest, 1920)

68 Hüeljogi DönlvétttJWT. közkereseti társaság egyik tagja mentesüljön, másik tagja pedig ne mentesüljön a kvótát meghaladó tartozások alól. A közkere­seti társaság tagjának a társaság tartozásaiért való felelőssége törvényen alapul és így rajta sérelem nem esik, ha ez a fele­lőssége az egyesség után is fennmarad, annál kevésbbé, mert a R. idézett helyének szövege íélre nem érthető módon utal arra, * hogy az ott foglalt szabály csak interpretatív jellegű, tehát csak az egyesség esetleg e részben nem intézkedő megállapodásainak értelmezését célozza. Ha tehát az egyesség intézkedik, akkor e szabály alkalmazására egyáltalán nem nyílik tér. Viszont semmi jogszabályba nem ütközik oly egyesség sem, hogy az adós cég tagjai közül egyesek mentesüljenek, mások pedig bennmaradja­nak az obiigóban. Az adós cég tagjaira az egyenlő elbánás elve nem vonatkozik, s az a cégtag, aki a cég nevében jogosítva van egyességi ajánlatot előterjeszteni, jogosítva van ezt oly értelemben is tenni, hogy ő mentesüljön a felelősség alól, társa pedig ne mente­süljön. A megtámadott megállapodás egyébként nem is sérelmes F. L. cégtársra, mert helyzete az egyesség létesülése folytán sem­miben sem vált rosszabbá, mint hogyha az egyesség bírósági jóváhagyást nyerne. A R. 57. §. 3. bekezdése értelmében ugyanis az egyesség jóváhagyásának megtagadása esetében az adós cég ellen a csődöt hivatalból meg kellett volna nyitni. Ebben az eset­ben F. L. a cégnek a csődkvótát meghaladó tartozásaiért szin­tén egyetemlegesen felelős lett volna. Már pedig az egyességi el­járás során foganatosított nyomozás és nevezetesen a vagyon­felügyelőnek az ellenőrző biztos által is jóváhagyott becslése szerint az adós cég vagyona csak a követeléseknek alig 27%-ára nyújt fedezetet, tehát a hitelezőkre jutó hányad teltétlenül keve­sebb és így a F. L. terhére maradó különbözet feltétlenül több lenne, mint amennyi erejéig ő az egyesség folytán esetleg fele­lősségre lesz vonható. A R. fent meghatározott intenciójából folyólag nem áll helyt a felfolyamodásnak az az érvelése sem, hogy az eljárást a fél hadbavonulása okából legrosszabb esetben is fel kellett volna függeszteni. A R. célja az lévén, hogy az egyességi eljárás le­folytatását az adós cég valamelyik tagjának hadbavonulása nem gátolja, az eljárás felfüggesztésére vonatkozó szabályokat az egyes­ségi eljárásban nem lehet oly értelemben alkalmazni, hogy az eljárást a hadbavonult adós cégtag visszatértéig fel kelljen füg­geszteni. Az 1380/1915. M. E. sz. rendelet 14. §-a is csak azt írja elő, hogy a hadbavonultra azok a szabályok állanak, ame­lyeket az illető eljárás szerint az ismeretlen helyen távollevőkre kell alkalmazni. Már pedig kétségtelen, hogy az adós közkereseti tár­saság által folyamatba tett eljárást nem kell felfüggeszteni, ha egyik

Next

/
Thumbnails
Contents