Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XI. kötet (Budapest, 1918)

Riteljogi Döntvénytár. 22. Az ellenséges betörés elől menekülés okozta zűr­zavar ti vasúttal szemben az erőhatalom fogalma alá esik. (Kassai kir. tábla 1916 dec. 19. P. IV. 1704 916. sz. a.) A kassai kir. tábla : Az alperes felülvizsgálati kérelmének helyt ad es mindkét alsóbírósági ítélet megváltoztatásával a fel­perest keresetével elutasítja. Indokok: Alperes felülvizsgálati kérvényében azt panaszolja, hogy a fellebbezési bíróság helytelen ténybeli követkfzletésekkel mellőzte alperes javára az erőhatalom fennforgásának a meg­állapítását s ily módon a jogi döntése sérti a vasúti üzletsza­bályzatnak S4. S-ában foglalt azt a jogszabályt, mely szerint a fuvarozás céljából átvett árúban az átvételtől a kiszolgáltatásig elveszés vagy sérülés állal keletkezelt kárért, ha azt erőhatalom okozta, a vasút felelősséggel nem tartozik. Ez a panasz helytálló. A fellebbezési bíróság ugyanis az elsőbírósággal egyezően tényként megállapította még azt. hogy Mezőlaborcz község a ka­tonaság rendeletére 1915 február 3-án kiüríttetett, hogy Mező­laborczra az ellenség 1915 február 4-én és pedig már másod­ízben beiört, hogy a per alapjául szolgáló podg>ász feladásának napján — 1915 íebruár 1-én — mindössze egy és az ezt kö­vető napon ugyancsak egy, a polgári lakosságot is szállító posta­vonal indult Mezőlaborczról Homonna felé, hogy Mezőlaborczról és környékéről a lakosságnak a rohamosan közeledő ellenség előli tömeges menekülése már 1915 január végén kezdetét velie, hogy a polgári vasúti íorgalom csak nagvon korlátozott és a vo­natok járása is bizonytalan volt, mert a katonaság csaknem tel­jesen a maga részére loglalta le a vasútat és az afeletti rendel­kezést, hogy a katonaságnak és hadiszereknek, vahmint a mene­külőknek es a hatóságilag internáltaknak tömeges elszállítása nagymérvű torlódásokat idézett elő. hogy árúval megrakott vas­úti kocsikat a katonaság a szükséghez képest egyszerűen kiürí­tett és elfoglalt, hogy az előző — 1914 november 23-án tör­tént — ellenséges betörés alkalmával elpusztított vasúti üzem­berendezés felette hiányos és ennek következtében, valamint a szintén elpusztított és csak gyenge alkotmánjú ideiglenes hidak miatt a lorgalom is csak nagyon fogyatékos volt, és hogy ebben a lorgalmi zavarban a íuvarozás végett feladott árúk őrizete is csak hiányos lehetett.

Next

/
Thumbnails
Contents