Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XI. kötet (Budapest, 1918)

40 Hileljogi Döntvénytár. bejelentette s alperes kárbecslője a felperes kárösszegét 2221 K-ra becsülte s ezt felperes is elismerte. Alperes a kárösszeg kifizetését azért tagadta meg, mert a tűz ly 13 aug. 2-án történt, holott a kötvény szerint a 69 K-ról szóló és 1913 aug. 1-én lejáró díjkötelezvény aug. 1-én volt pontosan beváltandó, amely díjkötelezvényt felperes az alperes g—i ügynökének feleségénél fizette ki 1913. aug. 4-én. Ennek folytán a becslési jegyzőkönyvben alperes kárbecslője azzal a fenntartással élt, hogy az 5'/. a. kilett összeg nem mint kártérí­tési, hanem csak mint kárösszeg lelt megállapítva. Megállapítható, hogy G—n a biztosítótársaság ügynökei azt a szokást követték, hogy a díjkölelezők megérkeztét közhírré tet­ték, a díjkötelezőket beváltás végeti a felekhez el is vitték, illetve azokat nekik bemutatták. Az alperes ügynöke is követte ezt a szokást s tanuk látták az alperes ügynökét a díjkötelezővei a feleknél ekként inkasszálni. Ezen helyi szokáshoz alperes, mint egyszerű falusi kisbirto­kos jogosan tarthalta magát és ennélfogva, miután alperes nem is állította azt, hogy alperes a díj kötelező megérkeztéről értesít­tetett volna vagy az neki bemutattatott volna, felperest a díj­kötelező kifizetése körül késedelem nem terhelte. M.-né és V. M. tanúk vallomásából kiderül, hogy alperes g—i ügynökének a díjkötelezőt leküldötie, ennélfogva felperes a díjkötelezőt felmutató M.-nének, az ügynök nejének jogosan fizethetett annál inkább, mert a nevezettől a biztosítási díj alpereshez be is folyt. Ily körülmények közt, miután felperest a díj fizetése körül kesedelem nem terheliy a biztosítási kötvény a KT. 385. §. 4. pontja alapján hatályát nem veszthette és ezért alperes a felperes kárát megtéríteni tartozik. Nem változtat ezen az sem, hogy alperes a felperes áltaí befizetett 69 K-t aug. 9-én visszaküldötte és felperes ezt meg­tartotta, mert az utólagos visszaküldés a felperes által teljesített fizetést meg nem történtté nem teheti s mert felperes a neki alperes által így beküldött 69 K-t jogosítva volt saját kárkövete­lésére visszatartani, amint hogy magában a becslési jegyzőkönyv­ben alperes becslője is ezt a 69 K-t felperes kárköveteléséből1 levonásba kívánta helyezni. (1915 május 20. 40. P. 71,041/915.) , A budapesti kir. tábla: Az elsőbíróság ítéletét indokaiból helybenhagyja. (1915 szept. H. P. I. 1 1,174 915. sz. a.) A kir. Kúria: A másodbíróság ítéletét felhívott indokaiból helybenhagyja. * * = Állandó gyakorlat. L Dárday-Túry IV/B. 383—384. I. V. ö. Iliielj. Dtár I. 146., 147.; II. 31., 41).; Hl. la., 82.; IV. m. ; VI. 90.; VII. 31.; VIII. 75., 119., 120., 121. sz. esetekkel.

Next

/
Thumbnails
Contents