Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XI. kötet (Budapest, 1918)
286 Hiteljogi Döntvénytár. egyéb adatoktól sem állapítható meg, a továbbítás szempontjából teleslegként kell jelentkeznie, mert hiszen további irányítása lehetetlenné vált. Az ily körülmények között feleslegként jelentkező podgyász tekintetében nyílván az a kötelesség hárul a vasútra, hogy azokat összegyűjtse, a szükségképen beérkező reklamációk alapján tartalmukat megállapítsa az azokat igazolt tulajdonosaiknak kiszolgáltassa. Ezek a most vázolt körülmények mentesíthetik a vasutat a podgyász tartalmának belső megromlása, a szállítási késedelem tekintetében, de nem szolgálhatnak a vasút felelőssége kizárásának alapjául akkor, ha a podgyász egyszerűen elveszett, egyáltalán ki nem szolgáltatható. A kifejtettek szerint tehát az alperes által a felelősségmentességének megállapítására felhozott tények egyfelől nincsenek a kereseti podgyász elveszésével okozati összefüggésben, másfelől kereseti podgyászok szállításával közvetlenül összefüggő részük, nevezetesen a podgyászok szabadban tárolása ezenfelül nem is tekinthető elháríthatatlanságánál fogva erőhatalomként minősülő körülménynek. Mindezeknél fogva az elsőbíróság ítéletét az előrebocsátott indokok alapján helybenhagyni kellett. (1947 március 26. P. 445/11. sz.) A budapesti kir. tábla: Az alperest mindkét rendbeli felülvizsgálati kérelmével elutasítja. Indokok: Az alperes lényegileg arra alapítja a felülvizsgálati kérelmét, hogy a fellebbezési bíróság anyagi jogszabályt sértett a marasztaló jogi döntésével, mert a háborús események, de különösen a harcvonalnak a szállítási útvonalhoz való közelsége és az ezzel kapcsolatos általa felhozott és a fellebbezési bíróság ítéletében részben megállapított, de a telajánlott bizonyíték útján teljességükben megállapítható tények a forgalmi teljesítési képességét teljesen elnyomták, a forgalom rendes lebonyolítását meghiúsították és ily körülmények közt a perbeli podgyászdarabok elveszését a vasutat a kártérítés alul mentesítő erőhatalom jellegével bíró háborús állapotnak kell tulajdonítani. Ez a támadás alaptalan. Magának az alperesnek a felülvizsgálati kérelemben foglalt előadása szerint az elveszett podgyászdarabokat az alperes vasút felvette és a felvételi állomásról továbbította, majd legalább a számadások tanúsításaként Zsolnán a m. kir. államvasutaknak átadta. Ezekből a tényekből arra kell következtetni, hogy a háborús események az alperes üzemére nem voltak oly kihatással, hogy azt egyáltalán megakadályozták volna. Ily körülmények kö/i és figyelemmel az üzletszabályzat 84. §-ára, az alperes vasutat egymagában az, hogy a fuvarozás idejében erőhatalom