Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XI. kötet (Budapest, 1918)
Hiteljogi Döntvénytár. 285 magában az a körülmény, hogy a szállítási útvonalon a forgalom megnövekedett, torlódás keletkezett, nem idézhette elő, aminthogy ezt alperes maga sem állította. A podgyászok elveszésének közvetlen és elháríthailan okaként alperes a tényállás 4. és 5. pontjaiban íoglalt tényeket hozta fel. A kir. törvényszék álláspontja szerint azonban ezek a tények önmagukban nem alkalmasak az alperest mentesítő erőhatalom megállapítására, mert egyfelől a megállapított tárolási mód, hogy t. i. a podgyászok a szabadban tároltak és így az időjárás behatása következtében a bárcák leváltak, nem tekinthető akár csak az eset körülményeivel arányos gondosság és erőteszítés által is elháríthatlannak, másfelől, mert az ezen tárolási mód és annak következménye, t. i. a bárcák leválása és a kereseti podgyászok elveszése között okozati összefüggés meg nem állapítható. Ha igaz is az, hogy alperes a mozgósítás után nem rendelkezett kellő munkaerővel és anyaggal, hogy a katonaság által elfoglalt raktárhelyiségek helyett ideiglenes színeket építsen, kétségtelen, hogy takaróponyvák vagy más védőeszközök alkalmazása, a podgyászok egyszerű lefedése által lehetséges lett volna a szabadban tároló podgyászok megvédéséről gondoskodni, amihez sem különösebb munkaerőre, sem pedig egyéb anyagi eszközökre nem lett volna szükség. Az alperes által előadott és a bíróság által tényként meg is állapított helyzet köztudomásúlag Dem egyszerre, hanem fokozatosan alakult ki és a perbeli szállítmány feladása idején (1914 novemberében) már huzamosabb ideje tartott, úgy, hogy alperesnek épen a veszélyeztetett érdekek nagyságára tekintettel nagyobb erőfeszítés és gondosság kifejtésével módjában állott volna bármily primitív védőeszközök alkalmazásával a szabadban tároló küldemények megvédéséről gondoskodni. Másfelől azonban még az a tény, hogy a podgyászoknál a bárcák esőzés folytán leváltak, magával az elveszessel okozati összefüggésbe nem is hozható és így eme körülmény alperes felelősségmentességét akkor sem vonhatja mnga után, ha a podgyászok szabadban, védőtakarók nélkül való tárolása a vasút által el nem hárítható önmagában erőhatalmi jellegű eseménynek minősíttetnék is. Maga alperes is csak azt vitatja, hogy a szabadban tárolás a bárcák leválását idézte elő. Nyilvánvaló, hogy ez nem egyértelmű a podgyász elveszésével. A bárcák le\álása csak a podgyász kezelesét, irányítását, kiszolgáltatását nehezíti meg, teszt esetleg lehetetlenné, de elveszését nem vonhatja maga után. A podgyásznak, amelynek bárcája levált és rendeltetési helye