Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XI. kötet (Budapest, 1918)

284 Hiteljogi Döntvénytár. gyászt a m. kir. államvasutaknak darabszám szerint átadta, mert alperes ezen ténymegállapítást megtámadta és bizonyítani kívánta, hogy a 2,'eJ a. levélben foglalt vonatkozó kijelentés tévedésen alapul, az átadás nem tényleg, hanem csak jelképileg, a száma­dások alapján történt meg. A kir. törvényszék erre a körülményre nézve azonban a bizonyítást nem rendelte el, mert ebben a kérdésben a tényállás megállapítását az alábbiakban kifejtendő jogi álláspontjánál fogva feleslegesnek ítélte. A V. Ü. sz. 84. §-a értelmében a vasút nem felelős az árúban elveszés által okozott azért a kárért, amelyet erőhatalom okozott. ; Ez a rendelkezés a V. Ü. Sz. 35. §-a \. pontja értelmében az úlipodgyászra is alkalmazást nyer. Alperesnek tehát, hogy a podg)ász elveszésével keletkezett kárért való felelősségtől szabaduljon, azt kell bizonyítania, hogy az elveszést oly tények idézték elő, amelyek az erőhatalom is­mérveit kimerítik. Egyfelől tehát a vitatott esemény, helyzet erőhatalmi jellege, másfélül az erőhatalomnak minősülő eseménynek, helyzetnek az elveszéssel való okozati összefüggése mutatandó ki. A kir. törvényszék úgy találta, hogy a fentebb előadott tény­állásból kivehető események, helyzetek az erőhatalosjfe fogalmi ismérveit nem merítik ki, de egyébként sem hozhatók á kereseti podg\ászdarabok elveszésének tényével okozati összefüggésbe. Az erőhatalom lényegét illetőleg a kir. törvényszék ama joggyakorlatunkban elfogadott fogalomhatározást tartotta szem előtt, amely szerint erőhatalom alatt oly előre nem látható kárt okozó esemény értendő, amelynek káros következéseit vagy egy­általán nem lehet elhárítani, vagy amelynek elhárításához nem elégséges a gondosság, erőfeszítés és költekezés ama legnagyobb mértéke sem, amely az eset körülményeihez a közfelfogás sze­rint helyes arányban áll. (Kúria 138/1906.) Kétségtelen, hogy a tényállás 1—3. és 7. pontjaiban megállapított tények önmagukban, mint a vasút üzemén kívül fekvő és a vasút által nem befolyásolható események következ­ményei, alperes állal elháríthatók nem voltak. Kétségtelen azon­ban az is, hogy ezen események a vasút üzemére csak azzal a hatással voltak, hogy a forgalom lebonyolítását megnehezítették, lassúbbá és körülményesebbé telték, sok tekintetben meg is szo­ríthatták, de nem idézték elő a forgalom lebonyolításának lehe­tetlenségét, mert felperes maga is beismerte, hogy a szállítás végett neki átadott podgyászokat felvette és rendben továbbította is. A már felvett és továbbított podgyászok elveszését pedig ön-

Next

/
Thumbnails
Contents