Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) X. kötet (Budapest, 1917)

Hiteljogi Döntvénytár. 211 Indokok: A szerződés teljesítésére irányuló kereset alapján a szerződés hatályának fennállása iránt támasztott kifogás ese­tében a szerződés fennállásának kérdése a teljesítési kérelem keretében a jogérvényesítés alapjaként a fennállás bírói meg­állapítására irányuló külön kereseti kérelem előterjesztése nél­kül is elbírálás tárgyává teendő. Habár tehát ilyen esetben a jogviszony fennállásának megállapítását célzó külön kereseti kérelemre szükség rendszerint nincs, magában véve az, hogy a megállapítási és teljesítési kérelem együttesen terjesztetett elő, a megállapítási kérelemnek elutasítására szolgáló okul nem tekint­hető, sőt ezt a kérelmet az ezúttal elbírálandó jogeset kivételes körülményei teljesen indokolttá teszik s így az alperesnek erre irányuló felülvizsgálati panasza alaptalan. Az a körülmény, hogy az alperes az 1914. évi augusztus hó 11-én kelt C) alatti levelében az ügylettől való elállásának indokául egyedül a háború kitörése folytán beállott s üzemének az eddigi terjedelmében folytatását lehetetlenné tevő nehézsége­ket hozta fel, nem gátolhatja ugyan az alperest abban, hogy elállásának jogosultsága tekintetében az árú felőli rendelkezésnek a szerződésben meghatározott teljesítési időnek az 1914. évi augusztus hó 11. napja utáni folyamában is elmulasztására mint a felperes szerződésellenes magatartását tanúsító tényre hivat­kozhassék, azonban az alperesnek a felperesi rendelkezés elma­radásából merített kifogása azért nem alapos, mert a felperes egyéb szerződésbeli kikötések hiányában rendelkezési jogát az 1914. évi október hó végéig terjedő szerződéses határidőn belül, tehát az 1914. évi augusztus hó 11. napja után is jogszerűen gyakorolhatta s így magában az, hogy a felperes a C) alatti levél vételének időpontjáig az árú felől nem rendelkezett, az al­perest a kérdéses vételi ügylet egyoldalú felbontására fel nem jogosíthatta. Nem lehet a fenforgó esetben döntő jelentőséget tulajdoní­tani annak sem, hogy a felperes az 1914. évi augusztus hó 11-én kelt alperesi levélre csak az ugyanazon hónap 26-án kelt D) alatti levelével válaszolt s hogy az árú szállítására az alperest csak az 1914. évi december hó 30-án, tehát a szerző­désben kitűzött teljesítési határidőnek eltelte után kelt F) alatti levelében hívta fel; mert a KT. 320. §-ának rendelkezése a fel­lebbezési bíróság helyes érvelése szerint a joghatályos szerző­dés egyoldalú felbontását tárgyazó nyilatkozat tekintetében alkal­mazást nem nyerhet s így az a körülmény, hogy a felperes a C) alatti levélre nem nyomban felelt, nem teszi hatályossá az alperesnek ebben a levelében közölt egyoldalú elállási nyilatko­zatát s mert az alperesnek az 1914. évi augusztus hó 28-án 14*

Next

/
Thumbnails
Contents