Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) X. kötet (Budapest, 1917)

Hiteljogi Döntvénytár. 207 helytelen értelmezését s ezzel kapcsolatban azt panaszolja, hogy a fellebbezési bíróság helytelen jogi álláspontot foglalt el abban a tekintetben, hogy az életbiztosítási szerződés a biztosított halálának bekövetkeztével azonnal megszűnt, noha a biztosítási díj a harmadik év végéig ki volt fizetve. Ez a panasz azonban alaptalan, mert a biztosítási feltételek 16. cikkében ezekkel a szavakkal: «ha a biztosítás legalább három évig érvényben volt)), kikötött határidő sem a nyelvtani, sem az észtani magyarázat szerint nem lehet kevesebb a biztosítás kezdetétől számított három naptári évnél; s így az adott esetben a határidő eltelte és nem a felperes által vitatott az a körülmény a döntő, hogy a biztosítási díj a 3-ik évre is esedékessé vált-e és tényleg ki is fizettetett-e már? Ugyanis a dolog természete szerint nem lehet kétséges, hogy a biztosítás a biztosított halálával megszűnik akkor is, ha díjfizetés már előre is történt; ebből pedig okszerűen következik, hogy csak akkor állapítható meg, hogy a biztosítás három éven át érvényben volt, ha ez a határidő naptárilag eltelt anélkül, hogy a biztosítás valamely okból korábban hatályát vesztette volna. Amennyiben pedig ebben az esetben a biztosított öngyilkossága a három évi határidő eltelte előtt következett be: helyes a fellebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy alperes — tekintet nélkül az előre történt díjfizetésre — a Kt. 504. §-a 1. pontjának rendelkezéséhez képest, a biztosítási összeg fizetése iránti kötelezettség alól szabadult. Az a kérdés, hogy alperes a biztosítás hatályának ideje alatt a biztosítottat bizalom alapján vagy bármely okból mily kölcsön nyújtásában részesítette, valamint az a kérdés is, hogy a három évi határidő kikötése mily általános elméleti szempontokból vagy mily gyakorlati tapasztalatok alapján történt, ebben a perben teljesen közömbös, mert ezek a kérdések sem a kikötött határidő tartamát, sem az annak be nem tartásával járó törvényes következményeket nem érinthetik. Végül tekintettel arra, hogy alperes a Kt. 504. §-a alapján érvényesen kiköthette azt is, hogy a biztosított által öntudatlan állapotban, elmezavarban elkövetett öngyilkosság esetén sem köteles a biztosítási összeget kifizetni: a fellebbezési bíróság nem sértett jogszabályt azáltal sem, hogy az állítólagos öntudatlan állapot fennforgására ajánlott bizonyítást, mint céltalant mellőzte. A felülvizsgálati kérelem ezek szerint alaptalannak bizonyulván, felperest azzal a kir. Kúria elutasította. * * = Ezt az álláspontot foglalta el a bírói gyakorlat az időszámításra nézve a kötvény megtámadhatatlansága (Hitelj. Dtár X. 75.) és a nyereményrészesedés (Hitelj. Dtár VIII. 40.) kérdésében is.