Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) IX. kötet (Budapest, 1916)
Hiteljogi Döntvénytár. 151 (Kúria 1915 márc. 30. 876/1914. v. sz. a. IV. p. t.) A kir. Kúria: Mindkét alsóbíróság ítéletét megváltoztatja, a felperest perújítási keresetével abból az okból, hogy a szóbanforgó részvények birtokában nincsenek, elutasíthatónak nem találja és az elsőbíróságot új határozat hozatalára utasítja. Indokok: Igaz ugyan, hogy a felperes perújítási keresetében azt a kérelmet terjesztette elő, hogy az alperesek mint néhai Zs. A. örökösei annak tűrésére köteleztessenek, hogy az örökhagyó által nála zálogba lelt óbecsei első takarékpénztárnak 30 darab részvényéből magát követelése erejéig kielégíthesse és igaz ugyan az, hogy a leiperes beismerle, hogy a szóbanforgó részvényekel jogerős bírói határozat folytán ifjú Zs. A.-nak kiadta, azonban ez a tény egymagában nem szolgálhat okul arra, hogy a felperes perújítási kérelmével elutasíttassék. A felperes ugyanis az alapperben azért lett pervesztes, mert az alperesek tagadásával szemben nem bizonyította, hogy a szóbanforgó részvényekre kézi zálogol szerzett és illetve, hogy a részvények törvényes és jogos úton kerüllek birtokába. A 41,762/910. számú első és 619/911. számú harmadbírósági ítéletek indokai szerint a felperes abból az okból lett kötelezve arra, hogy a szóbanforgó részvényeket ifjú Zs. A.-nak kiadja, mert az ennek a perújításnak alapját képező váltóperben jogerősen megállapíttatolt, hogy a felperes a részvényekre zálogjogot nem szerzett és mert bizonyítást nyert, hogy a szóbanforgó részvények ifj. Zs. A. tulajdonát képezik. Ezek szerint, minthogy a felperes a részvényeket nem önként, hanem bírói ítélet alapján szolgáltatta ki, amely ítélelbeli kötelezés a perújítással megtámadott alapperbeli ítéletekben megállapított tényekre van alapítva ; minthogy a felperes a csatolt kérdőpontok tanúsága szerint felhívott tanúival azt kívánta bizonyítani, hogy a szóbanforgó részvények birtokába jogos úton jutott; minthogy ennek a bizonyításnak a sikere esetén mi sem áll esetleg útjában annak, hogy a felperes a részvényeket visszaszerezze és így azután magát követelése erejéig a részvények értékéből kielégíthesse; nyilvánvaló, hogy a felperes perújítási keresetével az alsóbírósági ítéletekben felhozott okból el nem utasítható. Ezekhez képest mindkét alsóbíróság ítéletét megváltoztatni és az elsőbíróságot további eljárásra utasítani kellett. = V. ö. a 101. sz. esetlel és jegyzeteivel,