Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) IX. kötet (Budapest, 1916)

152 Hiteljogi Döntvénytár. 103. llzlet átruházás állapíttatott meg, midőn az adós ellen megtartott átverésen az üzleti árúk legnagyobb részét annak apósa vette meg, ugyanő megvásárolta a többi árverési vevőtől a megvett többi ingóságokat és valamennyit bennhagyva az üzletben, azt leányá­nak, az adós nejének 2000 K készpénzzel együtt át­adta; az adós neje pedig eégét azonnal bejegyez­tette és férjének korábbi üzletét ugyanazon a helyen férjének további vezetése alalt folytatta. (Budapesti kir. tábla 1915 március 5. G. 1376/1914. sz. a.) A budapesli kir. tábla felülvizsgálati tanácsa: A másod­és harmadrendű alpereseket felülvizsgálati kérelmükkel elutasítja. Indokok: A fellebbezési bíróság ítéletében loglalt tényállás szerint az elsőrendű alperes ellen 1911 január 31-én megtartott árverésen az árúk legnagyobb részét apósa, a harmadrendű al­peres vette meg. Vettek ugyanekkor mások is, de a harmadrendű alperes ezektől átvette a megvett ingóságokat és valamennyit bent hagyva az üzletben, azt leányának, a másodrendű alperesnek, az elsőrendű alperes feleségének 2000 K készpénzzel együtt átadta; a másodrendű alperes azután cégét azonnal bejegyeztette és férjének korábbi üzletét ugyanazon a helyen férjének további vezetése alatt folytatta. A másod- és harmadrendű alperesek megtámadják ezt a megállapítást és azt panaszolják, hogy a kir. törvényszék a ki­emelt tényállást az 1912. D. 981. számú perből vette át. Ez a panasz sikerre nem vezethetett, mert a fellebbezési bíró­ság csak utal az említett számú perbeli tényállásra, mint amelyet a jelen pernek tüzetesen felsorolt adatai megerősítenek, amelyet tehát ennek folytán a jelen perben is el lehet fogadni. Ennek pedig törvényes akadálya nem volt. Ezen tényállásból pedig helyesen következtetelt a kir. tör­vényszék arra, hogy az elsőrendű alperes kereskedelmi üzletének a másodrendű alperesre való átháramlása szerződési akaratukra vezethető vissza, amivel viszont adva van a másodrendű alperes törvényes felelőssége az elsőrendű alperesnek az e részben nem is vitás tényállás szerint üzleti jellegű keresed tartozásáért, amely

Next

/
Thumbnails
Contents