Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) IX. kötet (Budapest, 1916)
Hiteljogi Döntvénytár A kir. Kúria: A másodbíróság ítéletét egyedül fellebbezett abban a részében, mely szerint leiperest keresetének 229 K tőke és ennek kamatára vonatkozó részével elutasította, megváltoztatja és ebben a részben is, tehát egészben, az elsőbíróság ítéletét hagyja helyben. Indokok: A másodbíióság ítéletének fellebbezett része megváltoztatandó és ebben a részben is az elsőbíróság ítélete volt helybenhagyandó annak vonatkozó indokai alapján és azért, mert amellett a nem vitás tény mellett, hogy a kereseti váltót mint előző forgató a vállóösszeg és járulékainak teljes kiegyenlítésével a felperes váltotta magához, a váltókötelezettek egyetemleges felelősségénél fogva a váltóperben közömbös az, hogy a váltó értékének 229 K-t tevő részét a felperes férje kapta meg s ez a körülmény a V. T. 51. S-a értelmében a felperesnek mint beváltó forgatónak jogait előzői ellen nem érinti és pedig az adott esetben annál kevésbé, mert a leiperes a váltót egész összegében beváltván, a váltóbirtokosnak azt a 229 K-t is visszafizette, amit a váltó értékéből felperes férje kapott és mert mindezek alapján az a magánjogi viszony, amelynek alapján az alperesek, valamint B. B. és V. A. a kereseti váltó értékén egymás között megosztoztak, ebben a váltóperben megoldást nem nyerhet. * * = Aki, mint váltókötelezetiség alatt álló, a váltót beváltotta, a váltó alapján a vele együtt kötelezett többi adóstársától csak oly mérvben követelhet fizetést, aminő mérvben a köztük fenforgott, a váltó keletkezésének alapjául szolgált, köztörvényi viszonyból kifolyóan adóstársai vele szemben kötelezettségben állanak. Hitelj. Dtár VIII. 86. — Az elfogadó, akire a váltó forgattatik, érvényesítheti a váltón alapuló jogait. Hitelj. Dtár. VIII. 135. — Lásd még Hitelj. Dtár VIII. 85. számú esetet és jegyzeteit. 57. A üáltókibocsátó és forgató erre vonatkozó megállapodás hiányában nem tekinthetők oly magánjogi kezestársi viszonyban állóknak, akik az elfogadóért teljesített fizetést ezen alapon egymástól aránylagosan követelhetnék. (Kúria 1914 okt. 6. 047/1914. P. sz. a.) A pécsi kir. tábla: Az elsőbíróság ítéletének nem neheztelt elutasító részét nem érinti, neheztelt marasztaló részét pedig megváltoztatja, s felperesi keresetével egészben elutasítja.