Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) VIII. kötet (Budapest, 1915)

Hiíeljogi Döntvénytár. 269 gal várhalta s azérl is tartotta fenn a biztosítást, hogy a 20 évi biztosítási idő elteltekor a B) és C)-ben kilátásba helyezett ered­mény iog beállani, minélfogva az alperest kötelező kereskedői gondosság megköveteli annak kimutatását, hogy a B) és C) alat­tiakban remélt eredmény mily okok folytán nem állott elő. E tekintetben tehát nem elegendő annak kimutatása, hogy mily eredmény állott elő, annál kevésbbé, mert hisz ez ered­mény létrejövetelénél oly okok és események is közrejátszhattak (a B) és C) alattinál szerepelt számítási módtól eltérő számítá­sok), amik a felperesre kötelező erővel nem bírhatnak. Alperes sem az alapperben, sem a perújítás során nem adta elő azokat az okokat és számítási alapokat, amelyek szerint a B) és C) alattiban jelzett eredményt kilátásba helyezhette. De nem adta elő azokat az okokat és eredményeket sem, amelyek közrejátszottak arra, hogy ez az eredmény az alperes által elismert összegre csökkent. A kir. törvényszék ennek folytán elrendelte az alperes által új bizonyítékként felhozott kimutatásoknak a fenti szempontból való szakértői megvizsgálását. A meghallgatott szakértő véleményében oda konkludál, hogy alperes társaság a nyereség-kiszámítás alapjául szolgáló adatokat azok nagy részletességénél és az egész világra terjedő csoporto­sításánál fogva megítélni nem képes, minélfogva a szakértő a neki kiadott kimutatások adatait, azokat valóknak tekintve, tette vizsgálat tárgyává. Már a szakértői véleménynek ez a része kétségtelenné teszi, hogy a kérdéses kimutatások nem tartalmazzák azokat az adato­kat, amelyekből felperes a nyereséget kiszámíthatta volna. A szakértő a jelzett kimutatások számadalaiból kiszámítható­nak tartja ugyan az eredményt, és pedig az alperes által elis­mert eredményt, azonban előadja a szakértő, hogy e kimutatás­ból sem azokat az okokat, mik a B) és C) alatti eredmények feltevésére vezettek, sem azokat az okokat és eseményeket, mik az eredmény csökkenését idézték elő, meg nem állapíthatta. A felperes ugyan e kimutatásoknak az alperes könyveivel való egyezését is tagadta: a kir. törvényszék azonban ennek bizonyításába bele sem bocsátkozott, mert a szakértő véleménye szerint is az alperes által adott adatok jelen alakjukban sem lelelnek meg azoknak a követelményeknek, amiket a bíróság ez adatokhoz fűzni kívánt. Újító alperes új bizonyítéka tehát nem lévén elegendő az alapperbeli ítéletek megdöntésére; alperest perújítási keresetével elutasítani s őt mint pervesztest a prls 251. §-a alapján a perköltség viselésére kötelezni kellett. (1912 március 4. 17302/12.)

Next

/
Thumbnails
Contents