Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) VII. kötet (Budapest, 1914)
Hiteljogi Döntvénytár. 83 jegyzőkönyvben foglaltakat tudomásul veszi stb. (1912 június 13. 5644/912.) A budapesti kir. tábla : A felfolyamodást visszautasítja. indokok: A KT. 174. §-a szerint minden egyes részvényest kereseti jog illeti meg a részvénytársasági közgyűlési határozata ellen, ha az a törvénynyel vagy az alapszabályokkal ellenkezik. A törvény eme rendelkezése nem hagy fenn kétséget az iránt, hogy a közgyűlés határozatainak megsemmisítése iránti eljárás keresetlevéllel tehető folyamatba, tehát csak peres eljárás utján vehető e jog igénybe a részvényesek által. Minthogy pedig a KT. a közgyűlési határozatoknak a részvényesek részéről történhető megtámadása czéljából más rendelkezést nem tartalmaz, csakis a kereseti jogot biztosítja részükre, kétségtelen az is, hogy a részvényes a közgyűlés határozatát csak keresettel támadhatja meg, ahhoz azonban nincs joga a részvényesnek, hogy a törvényszéknek bemutatott közgyűlési határozat hivatalból való felülvizsgálása tárgyában hozott bírói végzés ellen felfolyamodási jogorvoslattal élhessen. Ennélfogva G. S részvényesnek az elsőbiróság végzése elleni felfolyamodását vissza kellett utasítani — mert az elsőbiróság végzését a r. t. közgyűlése alapszabály módosító határozatának hivatalból való felülvizsgálata tárgyában hozta —ezen végzés ellen tehát a felfolyamodó részvényesi minőségénél fogva a felfolyamodás jogorvoslatát igénybe venni nem jogosult; ezen pedig az sem változtathat, hogy a végzés oly közgyűlési határozat felett hozatott, amelyet a közgyűlés annak következtében hozott, hogy korábbi határozata a felfolyamodó megtámadási keresete folytán a bíróság által jogerős Ítélettel megsemmisíttetett. — (1912 szept. 17. 2798/912. v. sz. a.) A kir. Ouria: A másodbiróság végzését indokaiból helybenhagyja. = V. ö. Dtár r. f. XXIII. 65., III. f. XII. 98. lap. 50. Még abban az esetben is, ha helyesnek fogadtatik el az az álláspont, hogy a részvényest a KT. 174. §-ában meghatározott kereseten kivül az a jog is megilleti, hogy egyes lényeges alapítási feltételek meg nem tartása miatt azt kérhesse, hogy a czég-