Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) VI. kötet (Budapest, 1913)

Hiteljogi Döntvénytár, 57 Minthogy alperesek 1906 május 7-én az esedékes 5200 K-ás váltót nem rendezték, jogában állott felperesnek azt per utján érvényesíteni és éppen igy jogában állott az ezen váltó rende­zésére fedezetül bianco kapott kereseti váltót a lényeges kellé­kekkel ellátni és érvényesíteni; alperesek tartozván bizonyítani, hogy ezen kitöltés megállapodás ellenére történt. Igazoltatott azonban, hogy a kereseti váltóra nézve éppen az volt a megállapodás, hogy annak összegét a felperes az ese­dékes és ki nem fizetett kamatok hozzászámithatásával tölt­heti ki. Létrejött pedig ezen megállapodás P. E. alperessel és K. és M. alpereseknek arról nemcsak tudomásuk volt, hanem ahhoz kifejezetten hozzá is járultak, sőt amennyiben bianco irták alá a kereseti váltót s igy adták felhasználás végett B. E. alperes­nek, ezeu tényükben oly felhatalmazást adtak P. E.-nek. amely­nél fogva az ezzel a váltó mikénti kitöltésére nézve létrejött megállapodás velők szemben is érvényes, illetve harmadik szemé­lyek ellen sikeresen nem védekezhetnek azzal, hogy a váltónak a szövege szerinti kitöltéséhez hozzá nem járultak. Megczáfolást nyert az az alperesi) védekezés, hogy felperes a kereseti váltóra ellenértéket nem adott, mert a felperes üzleti könyvei szerint az 5200 K-ás váltó a kereseti váltóba beszámít­tatván, mint kifizetett lett elkönyvelve és csak ennyiben szere­pel az 5200 K-ás váltó felperes könyveiben mint kifizetett, tény­leg azonban a kereseti váltó alapját képező 5200 K tartozást alperesek ki nem fizették. Végül megállapítja a kir. törvényszék, hogy a kereseti váltó telepítve nincs, hanem csak az intézvényezett lakhelyén attól különböző személy van megnevezve, akinél a fizetés teljesítendő; mégis amennyiben ilyetén kitöltése jogtalanul történt, az óvás az intézvényezett lakásán lett volna felveendő és a más helyen felvett óvás szabálytalan és a visszkereset fentartására nem al­kalmas. Erről azonban csak K. J. és M. G. alpereseket illetően lehet szó, mert a másik két alperes mint elfogadók ellenében, ha való volna, hogy jogtalan a váltónak a fenti értelemben való ki­töltése, a kereseti jog fentartására az óvás felvétele nem volt szükséges. A visszkereset alatt álló alperesekre nézve pedig bizonyítva van, hogy felperes a telepítés tekintetében is tetszése szerint tölthette ki a kereseti váltót, hogy erre nézve nemcsak P. E.-el állapodolt meg, hanem hogy ehhez a visszkereset alatt álló al­peresek is hozzájárultak, igy tehát a jogellenes telepítésre alapi­tolt védekezés is alaptalan. Mindezekből tehát megczáfolást nyert alperesek peruji-

Next

/
Thumbnails
Contents