Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) VI. kötet (Budapest, 1913)
Hiteljogi Döntvénytár. 26. A vevő alkalmazottja és bizalmi embere által az eladóval szemben közvetítési dij kikötése a jó erkölcsökbe ütközik. (Ouria 1911 szeptember 14. 203/911. v. sz. a. IV. pt.) A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék: A keresetet elutasítja. Indokok: Felperes a kereseti összegeket, mint az alperes érdekében kifejtett tevékenységének dijazását követeli, s ezt a tevékenységet akként határozza meg, hogy ő közvetítette az alperes és a gr. W.-féle uradalom közt az üzleti összeköttetés létesítését és annak folyamán is ténykedett alperes érdekében, vele idején közölvén az uradalom szükségleteit és kívánságait s az uradalomnál is interveniálva, hogy az a megrendeléseit alperesnek juttassa. Megállapítható, hogy felperes az uradalomnál nem mint ügynök szerepelt, hanem mint egy alkalmazott, aki 40,000 K di.jazást is kapott és köteles volt mindenkor és mindenfele ügyben a magyarországi viszonyokkal nem ismerős gr. W.-nek nemcsak tanácscsal szolgálni, hanem mindenben az ő érdekeit képviselni, a gróf ügyeiben ellenőrző felügyeletet gyakorolni s általában mindent megtenni, amint a gróf érdeke kíván. Nyilvánvaló tehát, hogy a felperes a legtágabb körrel megbízott bizalmi embere volt az uradalomnak s döntő befolyást gyakorolhatott arra nézve, hogy az uradalom szükségleteit hol szerzi be. Ily körülmények közt a kir. törvényszék alaposnak találta alperesnek a turpis causára alapított védekezését. Felperesnek az a ténykedése ugyanis, hogy mint az uradalom bizalmi embere, a saját részére províziót kötött ki alperestől azért, hogy az uradalomnak jóformán tőle függő megrendeléseit az alperesnek, illetve az alperes által ajánlott egyéb czégeknek juttatta, a felperes bizalmi állásával járó köteles tisztességbe és a jó erkölcsökbe ütközik, tehát turpis causát képez, mert a felperes azáltal, hogy az uradalom megrendeléseit az alperesnek s az ezáltal ajánlott czégeknek juttatta, nem az uradalom, hanem elsősorban a saját egyéni érdekeit kívánta szolgálni s a részére biztosított vagyoni előny — provízió, —mely köztudomás szerint a kereskedő által már az ármeghatározásnál számításba vétetik, az uradalom kárára kellett hogy szolgáljon. Minthogy pedig a jó erkölcsökbe ülköző ilyen provízió kikö-