Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) VI. kötet (Budapest, 1913)
6 Hiteljogi Döntvénytár. mondási időre jogosult az alkalmazó levelet, melybew főnöke a törvényre hivatkoza hatheti felmondási idői köt ki, ellenlevéllel el nem ismeri: a rövidebb felmondási idő nem kölcsönös megállapodás eredménye. — III. Nem tekinthető az igazgatóság elleni lázitásnak és felmondás nélküli elbocsátásra jogosító oknak, hanem csak jogos magánjogi érdekei alapszabály engedte védelmének, ha az alkalmazott a nyugdíjintézet többi tagjait a korábbinál hátrányosabb uj alapszabálytervezet ellen a közgyűlésen leendő állásfoglalásra buzdítja, habár álláspontja az igazgatóság törekvésével ellentétbe jutott is. (Curia 1911 nov. 2. 1947/911. sz. a. VII. p. t.> A győri kir. törvényszék: Alperest kötelezi, hogy felperesnek 2970 K-t s járulékot fizessen; ezenfelüli keresetével elutasítja. indokok: Felperes az alperesnél mint műhelyvezető mérnök volt alkalmazva, 1909 július 31-én alperes a felperest a szolgálatából azonnal elbocsátotta, s neki három hóra járó fizetését előre kiadta. Felperes azon alapon, hogy nyomban való elbocsátására okot nem adott, hogy az általa betöltött állás fontosságánál fogva nem három havi, hanem egy évi felmondásra van igénye, s igy alperes egy évi fizetését köteles kiadni, a még hátralevő 2970 K fizetés iránt indította keresetét. Ezenfelül keresetbe vette a neki remuneráczió czimén járó 950 K-t is. Alperes védekezése az, hogy neki joga volt felperest felmondás nélkül azonnal elbocsátani, hogy felperest egy évi felmondási idő nem illeti meg, remunerácziót meg egyáltalán nem követelhet. Az azonnal való elbocsátás oka az volt, hogy felperes az uj szolgálati szabályzatot aláírni vonakodott, hogy a gyár tisztviselőit és művezetőit az igazgatóság ellen lázitotta s őket becsületszó lekötésével az igazgatósággal szemben ellenszegülésre birni igyekezett. A kir. törvényszék ezen körülményeket, felmondás nélkül való elbocsátásra, megfelelő okoknak nem fogadta el. Ugyanis S. A., az alperes részvénytársaság igazgatója, kijelentette vallomásában, hogy nem a szolgálati szabályzat aláírásának megtagadása miatt bocsátotta el a felperest. Különben is a B) a. uj szolgálati szabályzat szerint a felek közti szolgálati)