Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) VI. kötet (Budapest, 1913)
Hiteljogi Döntvénytál5 Alaptalan alperesnek a váltó fizetési helyének utólagos és megállapodásellenes kitöltése okából az óvás szabályossága ellen emelt kifogása is; mert a C) a. előző váltó, melynek prolongálására alperes a kereseti váltót adta, ugyanazon fizetési helylyel volt ellátva, mint a kereseti váltó s igy felperes ezen körülményből kifolyólag felhatalmazottnak tekintendő a kereseti váltót is ugyanazon fizetési helylyel ellátni. Mindezeknél fogva a sommás végzést hatálvában fentartani stb. kellett. (1910. évi október 14. 88.251/910. sz. a.) A budapesti kir. tábla: Az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja. indokok: Ha a lejárt váltó elfogadója a kicserélés végett kiállított uj váltót elfogadói nyilatkozatával el nem látta, az esetben a korábbi váltó, más megállapodás hiányában, az elfogadó részéről rendezettnek nem tekinthető ; minélfogva az elfogadónak a korábbi váltón alapuló váltójogi felelőssége sem szűnik meg; téves azért az clsőbiróságnak az a jogi álláspontja, hogy az előző váltónak prolongálása az alapválló kötelező erejének az ujitás következtében az összes adósokkal szemben való megszűnését eredményezi arra való tekintet nélkül, hogy az uj váltón ugyanazok szerepelnek-e váltókötelezettekként s a váltó az elfogadó által, vagy ennek érdekében rendeztetett-e ? az elsőbiróság Ítéletét mégis helybenhagyni kellett egyéb indokaiból és azért, mert az alapváltó az elfogadóknak a felperessel szemben fennálló tartozásáról állíttatván ki, a kibocsátó és forgató alperes, aki a váltót nem váltotta be, az elfogadók ellen ezúttal kereseti joggal amúgy sem bir. (1911 ápr. 5. 3736/910. v. sz a.) A kir. Curia: A másodbiróság ítéletét az elsőbiróság ítéletében felhozott indokok alapján helybenhagyja. * •¥ — Ha a váltóbirtokos a régi váltó meghosszabbításául az uj váltót más 'kezessel csak ugy fogadta el, hogy a régi váltó alapján kötelezett kezes továbbra is kötelezettségben marad, akkor ez az uj váltó csak fedezetül adottnak lévén tekintendő, a régi váltóban kötelezeti kezes nem hivalkozhatik az 6 kötelezettségének az uj váltó adásával történt rendezésére. Curia 289'1904. Keresk. Jog. II. 199 — Az elfogadó által rendezett váltó alapján a váltóbirtokos a forgatótól az elengedett hányad fizetését nem követelheti. Dlár III. f. X!I. 96. I. 4. /. Műhely főnöki állást betöltő okleveles mérnök felmondási ideje egy év. — //. Ha az állásánál fogva a törvényes gyakorlat alapján egy évi fel-