Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) V. kötet (Budapest, 1912)

Hiteljogi Döntvénytár. 47 A per adataiból megállapítható, hogy felperes az elvállalt munka teljesítése körül késedelmes volt; annak daczára ugyanis, stb., stb. Noha ezek szerint a kötbér esedékesnek látszik, a kir. tör­vényszék a felperes kötelezettségét még sem állapította meg, mert az alperes czég is késedelmes volt a maga részéről. Már pedig kötbért csak az a szerződő fél követelhet, aki a szerződésben kikötött kötelezettségeinek maga is mindenben pon­tosan eleget tesz. Viszont a kötbér azon jogi természetéből, hogy bírság jellegével bir, következik, hogy a feleknek erre vonatkozó megállapodásait mindig szorosan kell magyarázni. Ámde szoros magyarázat mellett az alperes czég a maga részéről szintén mu­lasztó volt. Alperes ugyanis nem adta át a felperesnek a kéz­iratokat és kliséket, stb., stb. A szerződésben kikötött határidők be nem tartásáért tehát egyedül a felperest felelőssé tenni nem lehet s igy a kikötött birság sem válhatott esedékessé. Igaz ugyan, hogy ez a körülmény még nem tette a kötbér kikötését tárgytalanná s nem jogosította fel a felperest arra, hogy a szállítást tetszése szerinti időre elhalaszsza. legfeljebb csak arra, hogy a szállítási határidőknek az alperes mulasztásának meg­felelő mérvben való meghosszabbítását igényelje. Annak megállapítása végett azonban, hogy e czimen a fel­peres hány napot vehet igénybe, stb., stb. Az alperes ezek szerint részben az által, hogy maga is késedelmes volt, részben az által, hogy a felperes késedelmét a maga javára felhasználva, a folyamatban levő munkán a bevég­zést gátló módosításokat tétetett, a kötbér követeléséhez való jo­gát elvesztette; őt tehát a beszámítási kifogással elutasítva, a kereset értelmében marasztalni kellett. (1910 február hó 18 875 910. sz. a.) A győri kir. tábla: Az elsőbiróság Ítéletét indokaiból helyben­hagyja. (1910 május 30. 772/910. sz. a.) A kir. Curia: A másodbiróság Ítéletét felhívott indokaiból helybenhagyja. .= A mu|asztás (késedelem) bizonyítása a kötbért követelőnek feladata. Kölcsönös szerződéseknél az adós kifogásával szemben ezenfölül a kötbérre igényt tart_ot_ terheli még annak a bizonyítása is," hogy ő a maga kötelezettségének a kikötött időben eleget tett, vagy arra képes és kész volt. Dlár III. f. XIII. 114. lap. •— Az adóst terheli annak bizonyítása, hogy a teljesítés vétlen baleset, vagy a hitelező vétkessége következtében vált lehetetlenné. Dtár XIX. 121.

Next

/
Thumbnails
Contents