Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) V. kötet (Budapest, 1912)

Hitel jogi Döntvénytár. 21 •szept. 24-ig olyan nyilatkozatot nem szerez, amely szerint ezek F. G.-l a társasági tartozások fizetése alól felmentik, ugy erre az esetre felek kötelezőleg megállapodtak abban, hogy a F. G. és társa czég alatt folytatott társas ügyletüket felszámolják; mégis, miután B. 0. azt vitatta, hogy a társasági hitelezőktől e nyilat­kozatot azért nem szerezhette meg, mert F. G. a társasági hite­lezők megállapítása czéljából szükséges üzleti könyveket előle el­zárván, ezáltal lehetetlenné tette, hogy az egyezséggel magára vállalt kötelezettségének eleget tehessen, — ekként tehát felek közölt az vált vitássá, hogy a fenforgó esetben a létrejött egyez­ség alapján felszámolásnak egyáltalán lehet-e helye, ez a kérdés pedig perenkivüli uton meg nem oldható: ennélfogva az első­bíróság végzésének megváltoztatásával kérvényezőt a felszámolás bejegyzése iránti kérelmével elutasítani kellett. * * — V. ö. Hiteljogi Dtár III. 168., IV. 43. sz. esetekkel és a hozzájuk irt jegyzetekkel. — A perenkivüli eljárás alá vonható kérdésekre I. még a Mteljogi Dtár IV. 139. és 190. sz. eseteket. 11. Sem a KT., sem a kereskedelmi eljárást szabá­lyozó igazságügyi miniszteri rendelet nem tartalmaz oly parancsoló intézkedést, mely a felszámolók ki­rendelésének kérdését .kizárólag a perenkivüli el­járásra utasítaná. Ily parancsoló rendelkezés hiá­nyában nincs törvényes akadálya annak, hogy ez a kérdés a társaság feloszlása iránti perben tárgyaltas­sék és elbiráltassék. (Ouria 1910 október 11. 421/210. v. sz. a. IV. p. t.) = V. ö. a 10. sz. a. közölt 3765/V. 1910. sz. esettel.

Next

/
Thumbnails
Contents