Fabiny Ferencz (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) I. kötet (Budapest, 1908)

86 Hiteljogi Döntvénytár. nem bizonyította, mert sem a balesetnek az elleniratban előadott és a 3. '/. alatti kérdőpontokra kihallgattatni kért tanukkal bizo­nyítani ezélzott miként történtének leírásából, sem a kir. ügyész­ségnek 4 7. alatt csatolt határozatából nem állapitható meg az, hogy a balesetet néhai M. J. saját hibája okozta; amiért is mind­két alsóbiróság ítéletének megváltoztatásával alperes kártérítési kötelezettségét megállapítani és kártérítés, illetve tartásdíj össze­gének megállapítása tekintetéből a további megfelelő eljárást el­rendelni kellett. 59. A gazdasági üzemben szenvedett balesetnek kö­vetkezményeiért, ha a géptulajdonos az illető mun­kásnak kötelező biztosítását elmulasztotta, a gép­tulajdonos csakis azon segélyösszeg erejéig felelős, amelyre a munkásbiztositás esetében az 1900. évi XVI. tcz. 22., illetve IS—17. §-ai értelmében igényt tarthat és a kártérítési kötelezettség alól a géptulaj­donos csak akkor menekül, ha a munkás a balese­tet vagy szándékosan idézte elő, vagy részegségében szenvedte. (Curia 1907 január 30. 8403/905. sz. a. — A Curia IV, tanácsának 28. sz. elvi jelentőségű határozata.) A kir. Curia: A másodbiróság ítéletét azzal a részbeni változtatással hagyja helyben, hogy az elsőbiróság a kármennyi­ség tekintetében az időközben elhalt felperes helyett, a felperes örökösei és a felperes képviseletében eljárt apjának meghallga­tása után hozzon a per és felebbezési költségre is kiterjedő ujabb' határozatot. Indokok: Nem vitás, hogy felperes az alperes tulajdonát képező gőzcséplőgépnél balesetet szenvedett; és hogy felperes ennél a gépnél etetőként volt alkalmazva anélkül, hogy alperes őt a gazdasági munkás- és cselédsegélypénztár rendkívüli tagjául felvétette volna. A felperes által szenvedett balesetért tehát alperes az 1901 évi XIV. tcz. 26. §-a szerint akkor is felelős, ha a munkaközben bekövetkezett baleset körül alperest semmiféle gondatlanság sem terheli. Alperesnek az a kifogása, hogy a balesetet a sérültnek saját hibája okozta, azért nem bir sulylyal: mert a gép tulajdonosa az

Next

/
Thumbnails
Contents