Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XVII. kötet 1912-1913 (Budapest, 1915)
560 Kolozsvári kir. ítélőtábla. irányban, hogy a boicai 1910. évi községi számadások megvizsgálása, illetve felülvizsgálása az 1886: XXII. t.-cz. 142., 144. §§-aiban írt módon és a közigazgatási hatóságok részéről (községi képviselőtestület, törvényhatóság, belügyminiszter) megtörtént-e, hogy az 1910. évi községi számadásokra vonatkozó ügy a közigazgatási hatóságok előtt mikor, mily módon, mily végső eredménynyel és jogerős befejezést nyert-e; különösen, hogy a törvényhatóság a 143. §. értelmében hozott-e határozatot s az ellen a község felebbezett-e a belügyminiszterhez s utóbbinak esetleges végérvényes határozata a községnek mikor kézbesíttetett ? 688. Vevő kártérítési felelőssége megállapítandó, ha az átvétellel késedelemben van s az eladó a rendes piaczi árral bíró árút, a rendes kereskedelmi gondosság megtartása mellett, nem szabad kézből, hanem nyilvános árverésen adja is el. (1913 nov. 13. G. 334. sz. a.) A kir. ítélőtábla: Az alperes anyagi jogszabálysértést azért panaszol, mert annak daczára, hogy a felebbezési bíróság megállapította, hogy a felperes vevő szerződésszegő, mégis arra tekintettel, hogy az alperes eladó a szabadkézből való eladást első sorban meg nem kísérelte, a hiteles személy közbejöttével nyilvános árverés útján való eladást a felperessel szemben nem tekintette joghatályosnak. A panasz alapos. Nem vitás, hogy a Désen 1910 november 29-én kelt és a D. 69/3. számú jegyzőkönyvhöz csatolt okirat tartalma valódi, de e tartalom kibővítésekép irányadó tényként van megállapítva az is, hogy a felperes köteles volt megbízottja útján vásárolt 50 láda tojást Tekében a szállítás előtt megtekinteni. Továbbá irányadó tényként van megállapítva az is, hogy R. I. a felperesi , megbízott az alperesnek Tekében levő raktárához ment s ottan 41 láda tojásmennyiséget megtekintett és az alperessel abban állapodott meg, hogy az árút akkor szállítsa, a mikor sürgönyileg felhívást kap R.-tól. Az ítéletből nem tűnik ki, hogy a Tekében történt ez a vizsgálat mely napon történt, de a E. I. felperesi megbízott tanúvallomásaként kí van emelve az ítéletben, hogy a felperesnek