Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XVII. kötet 1912-1913 (Budapest, 1915)
Kassai kir. ítélőtábla. 517 50 év óta szakadatlanul és békésen legelőnek használták, a felebbezési bíróság a per összes adatainak mérlegelésével ugyanezt a tényállást találta megállapíthatónak azzal a kiegészítéssel, hogv a szóbanforgó ingatlanrészt a község lakosainak egyeteme használja marhalegeltetésre: a miből helyesen vonta le a felebbezési bíróság azt a jogi következtetést, hogy az alperesek nern a saját egyéni jogukon, hanem Meggyfái a közönsége, illetve úrbéres birtokossága jogán tartják birtokukban a szóbariforgó ingatlant, a melynek marhacsordája azt állandóan legelte : a felperes felülvizsgálati kérelme szerint is az alperes marhái csak az úrbéres közönség marháival együtt járnak oda legelni, de alperesek is azzal védekeztek, hogy a szóbanforgó ingatlant a " község« használja több mint 50 év óta legelőnek s ők mint a község megbízottai, indítottak sommás visszahelyezési pert a felperes ellen, mikor ez 1912-ben ezt a terűletet felszántotta. Ezekből nyilvánvaló ugyan, hogy az elbirtoklással való jogszerzés nem az alperesek, hanem ama közönség javára állapítandó meg, a melynek jogán az alperesek is marháikat legeltették, de nyilvánvaló az is, hogy az ily módon gyakorolt birtoklásért nem az alperesek saját személyükben, hanem ama közönség tartozik helytállani, a melynek nevéberi és jogán a birtoklás folyik, ezt azonban felperes a jelen perbe sem vonta. (1913 márcz. 27. G. 45. sz. a.) 649. A felülvizsgálati kérelemnek a keresk. törv. 97. §-ában foglalt anyagi jogszabály megsértésére alapított panasza alaptalan. A felhívott törvényczik 97. §-a ugyanis, mely a 143, §. rendelkezéséből a betéti társaságokra is alkalmazandó, csak akkor vehető figyelembe, ha oly egyes társasági tag, esetleg egyes volt társasági tag ellen lép fel a társaságnak hitelezője, a mely tag a csődbe került társaságnak volt, avagy a csődnyitás alkalmával is tagja, de természetszerűen nem alkalmazható a 97. §-nak intézkedése akkor, a midőn a betéti társaság mint ilyen, létezni megszűnt, megszűnését a kereskedelmi czégjegyzék is kitünteti és a czég maga a társas czég szövegének fentartásával egyéni czéggé alakul át Minthogy pedig a felülvizsgálattal élő alperes meg nem támadta a felebbezési bíróságnak azt az Ítéleti ténymegállapítását, hogy a K. B. és társa társas czég. a melynek 0. A. is tagja volt, megszűnt és a társas czég szövegé-