Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XIV. kötet 1909-1910 (Budapest, 1911)

különbözet onnan ered, hogy a nyugtatott összegben a köt­vénydij is bennfoglaltatik, melyet az ügynök a %J" alatti le­vél szerint elengedni igért. Tekintettel a különbözetnek a szer­ződéshez füzódó vagyoni érdekkel arányban nem' álló csekély összegere. továbbá tekintettel arra, hogy nem évről-évre ismét­lődő teljesitmény, hanem csak egyszer a szerződés kötésekor kö­vetelt illeték téves felszámításáról van szó. s ez a felszámítás nem is a szerződésben, csak a dijnyugtában fordul elő. a szer­ződő felek részéről megkívántató jóhiszeműség azt követelte volna, hogy az alperes a nem jelentékeny tévedés felöl a felperes tár­saságot az írásbeli ajánlatba föl sem vett külön kikötés közlése mellett felvilágosítsa és csak ha a biztosító társaság ezek után is ragaszkodott volna a kötvénydij követeléséhez, s feltéve, hogy a kötvénydij elengedéséhez alperesnek a . alatti kikötés alap­ján joga volt, akkor lett volna alperes jogosítva a szerződést ér­vénytelennek tekinteni. Azonban oly ténybeli adat nincs a megtámadott ítéletben megállapítva, s a föiterjesztett iratok szerint fel sem hozatott melyből következtetni lehetne, hogy alperes a kötvénydij felszá­mítása elleni kifogásait a telperessel közölte, s hogy utóbbi vo­nakodott volna a dijnyugta összegét az ajánlatnak megfelelöleg helyesbíteni. Alperesnek a felülvizsgálati kérelme szóbeli tárgya­lásán előterjesztett az az állítása pedig, hogy ö az E. alatti dij­nyugtát az ügynöknek helyesbítés végett visszaadta, figyelembe nem jöhet, minthogy az iratokban nincs nyoma annak, hogy ezt alperes az alsóbiróságok előtt felhozta volna. Ezeknél fogva he­lyes a felebbezési bíróság döntése, mely szerint alperes a 8*/. alatti okiratban megjelölt összegre leszállított kereseti követelést felperesnek megfizetni köteles. 10. Jogcselekmény megtámadása tévedés okából. Fizetési kötelezettség vállalása annak fejében, hogy a bűncselekménnyel károsult fél büntetési és kártérí­tési nem kivan hivatalitól üldözendő bűncselekmény esetében. 1909 okt 2. G. 455. sz. a.. Terii : ítélőtáblai határozatok. XIV.

Next

/
Thumbnails
Contents