Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XII. kötet 1907-1908 (Budapest, 1909)

XLVIII Rendszeres tárgymutató. időtartamra járó követelés megosztva érvényesíthető nem volna. Sz. 922. 810. Bűnvádi indítvány visszavonása fejében vállalt kötelezettség. Po. 863. 750. Harmadik személynek csalárd úton való vagyoni megrövidítését czélzó megállapodás a jó erkölcsökbe ütközik. T. 953. 829. Birói árverés eredményének csökkentésére irányuló összebeszé­lés. K. 502. 447. Versenyeladás eredményének csökkentésére irányuló megállapo­dásból nyilvános árverés esetén kívül sem származik bíróilag érvénye­síthető kötelem. B. 19. 34. Oly versenytilalmak, melyek valakit az ipar szabad gyakorlásá­tól a terület vagy idő szempontjából való korlátozás nélkül elzárnak, a jó erkölcsökbe ütköznek és érvénytelenek; ellenben érvényesek s így kötbér kikötésével is megerősithetők valamely ipárág folytatása tekin­tetében történt olyan időbeli vagy területi korlátozást tartalmazó meg­állapodások, melyeknek czélja, hogy az, kinek javára a kikötés tör­tént, a kötelezett félnek versenye által meg ne károsíthassék. B. 314. 284. Oly megállapodás, mely szerint az egyik fél a másik fél érde­kében arra kötelezi magát, hogy bizonyos meghatározott területen, meghatározott időtartamon át, versenyvállalatot nem folytat, tiltó jog­szabályba nem ütközik. B. 201. 215. Nincs oly törvény, vagy rendelet, a mely phenolphtalein készít­mény tartását és árusítását a gyógyszerészekre nézve kötelezővé tenné. Po. 863. 751. Versenytilalom. P. 796. 697 Jó erkölcsökbe ütközik ásványvíztulajdonosok és forrásbérlők kö­zött létesült oly megállapodás, hogy az ásványvizet meghatározott ma­gasabb áron adják el. M. 613. 557. Hogy a gyógyszerész másnemű phenolphtalein készítményt, mint eredeti purgót sem előállítani sem árusítani nem fog, ez a kö­telezettség törvénybe nem ütközik. Po. 863. 751. Jó erkölcsökbe ütközik, dohánytőzsde tilos átruházásának kiesz­közléséért díj kikötése. B. 140. 180. Italmérési jog tilos átruházása. Gy. 440. 399. M. 608. 554. A különben megengedetten át nem ruházható jog tényleges gya­korlása az ez iránt létesített magánjogi viszonyok anyagi érvénytelenségét meg nem állapítja. M. 608. 555. Jó erkölcsökbe nem ütközik italmérési jog kieszközlése czéljából díjazás kikötése. M. 608. 554. Kártyázás közben, a kártyázás czéljaira adott kölcsönből szár­mazó követelés birói űton nem érvényesíthető. B. 202. 215. Hatálylalanoknak kel! tekinteni a házasfelek közölt létrejött oly vagyonjogi megállapodásokat, melyek a házasság erkölcsi természeté­vel össze nem egyeztethető alapon köttetnek. B. 326. 293. Erkölcsi törvényekbe ütközik házas nőnek a házasság tartama

Next

/
Thumbnails
Contents