Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XII. kötet 1907-1908 (Budapest, 1909)

Budapesti kir. ítélőtábla. 39 hogy a felperes követelése nem a fuvarozási ügyletből származik és hogy felperes nem a fuvarozási szerződés miként történt telje­sítésén, tehát magánjogi viszonyon alapuló igényt kiván eldön­teni, hanem azt a kérdést, hogy a köztartozás jellegével biró s az alperes, mint megbizott által behajtott vámot az annak szedésére jogosított főváros a vámszedési szabályokhoz képest helyesen rótta-e ki, holott ez a kérdés nem a magánjogi viszo­nyokra vonatkozó, hanem a köztartozások kiszabására és behaj­tására vonatkozó s a közigazgatás keretébe tartozó szabályok szerint döntendő el és úgy a felperes által felhívott 1890. évi I. t.-cz., valamint az alperes és a szavatos által felhívott, a főváros részéről kibocsátott «javadalmi díjjegyzék)) szerint (9/F. alatti melléklet, «Általános határozmányok» 21-ik lap 6-ik pont.) a köz­igazgatási hatóságok hatáskörébe van utasítva. A kifejtetteken nem változtathat a neheztelt határozatban felhozott az az érv, hogy a vasúti üzletszabályzat 66. §-ának 4-ik pontja, mely a vám­díjak behajtásáért a vasutat felelőssé teszi, nem tesz különbséget a vámtételek fajai, jelesen a behozatali vagy városi vámok közt. Az idézett rendelkezés ily különböztetést nem tesz ugyan, azon­ban ennek a rendelkezésnek az üzletszabályzat 59. §. 3. pont­jával való egybevetéséből kitűnik, hogy a vasutat mint fuvarozót csupán a fuvarozás teljesítése alatt, vagyis a fuvarozási szerződés alapján felmerülő vámdíjakra nézve illetik jogok és terhelik köte­lezettségek, de sem az előbbiek, sem az utóbbiak nem terjeszt­hetők ki a fuvarozás befejezése után a rendeltetési helyre meg­érkezett árúnak a rendeltetési helyén a pályaházból czímzettnek lakására vagy telepére, de nem is a vasút által teljesített szállí­tása alapján «városi vám» vagy «kövezetvám» czímén kirótt vámdíjakra, melyek tekintetében a vasutat sem zálogjog, sem az üzletszabályzatban körülírt egyéb jog nem illeti s kötelezettség a fuvarozási szerződés alapján nem terheli. 24. Vagyonátruházás megtámadása. (1907 deczember 28. I. G. 532. sz. a.) A kir. ítélőtábla: A felebbezési bíróság szerint alperes a vagyonátruházás idején tudomással birt a D. I. és neje közötti

Next

/
Thumbnails
Contents