Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet 1906-1907 (Budapest, 1909)

484 Kassai kir. ítélőtábla. üzletét fiának a II. rendű alperesnek átadta: a felperest terhelte azonban a bizonyítás abban az irányban, hogy ez az átruházás ingyenesen vagy aránytalanul csekély ellenérték mellett történt, mert mindig az köteles bizonyítani — a csőd esetét kivéve — az ajándék fenforgásút, a ki anyagi károsodást vitat. A felperes azonban mit sem bizonyított, a II. rendű alperes pedig bizormtani nem tartozott. A megajándékozott vagyoni felelőssége tekintetében jogszabály az is, hogy csak abban az esetben felelős a •megajándékozott az ajándékozás idejében fennállott tartozásokért, ha a hitelező követelése az ajándékozótól be nem hajtható. Azt azonban ismét a Jtitelező köteles bizonyítani, hogy követelése egyenes adósánál fedezetet nem talál. Ezt pedig a felperes ismét nem bizonyította. U906 deez. 18. G. 131. sz. a.) 479. Jogszabály az, hogy a megajándékozott az ajándékozónak az ajándékozás idejében feymállott tartozásaiéri az ajándékba kapott érték erejéig abban az esetben felelős, ha e tartozások az ajándékozónak egyéb vagyonából be nem hajthatók. E jogszabálynak helyes alkalmazásából okszerűen folyik, hogy a hitelező tartozik mindazokat a joglépéseket megtenni közvetlen adósa ellen, a melyek szükségesek arra, hogy a követelésnek az ajándékozótól behajthatlansága nyilvánvaló legyen. Ebben az esetben tehát a felperesnek feladata volt, hogy követelését G. L-né ellen minden rendelkezésére álló jogsegély igénybevételével érvényesítse. És a mikor a kir. törvényszék ténymegállapítása szerint bizonyossá lett, hogy követelése attól be nem hajtható, akkor az alperesek mint megajándékozottak, felelősök lettek nem csupán a felperesi követelés ama összegének kielégítéséért, a mely az ajándékozás idejében fennállott, hanem kiterjed felelősségük a követelésnek az ajándékozás ideje után felmerült azokért a járulékaiért is, a melyek szükségszerűen állottak elő azért, mert a felperes kénytelen volt közvetlen adósa ellen a behajthatlanság kimutatása végett a végrehajtásnak különböző költséges fokozatait igénybe '•mii. S mert a kir. törvényszék ténymegállapítása szerint a felperes követelése 111 K 10 f tőke, annak 1892. évi május hó 8-tól járó 6% kamata s 347 K 61 f eljárási költségből állott, ennek az egész követelésnek kielégítéseért felelősök az alperesek az ajándék erejéig. Hely volt adandó a felülvizsgálati kérelemnek a