Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet 1906-1907 (Budapest, 1909)

86 Budapesti kir. ítélőtábla. leteltéig sem vette át — felperes feladót csak 1903 évi február 2. napján értesítette az árú át nem vételéről. Téves a felebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy mivel a czimzett az árú átvételét meg nem tagadta, hanem azzal csak késlekedett, a vasút az üzl. szab. 70. §. (1.) pontjához tartozó 1. póthatározmány b) pontja rendelkezésénél fogva a fekbérmentes határidő lejártát követő 8 nap leteltéig vagyis 1903. évi január 29. napjáig halogathatta a feladónak arról való értesítését, hogy a czimzett az árút át nem vette. Mert e póthatározmány a) és b) pontjaiban megszabott értesítési határidők gyors romlásnak kitett árúkra egyáltalában nem terjednek ki. Ez utóbbi árúkra nézve a póthatározmány második bekezdése irányadó, mely szerint gyors romlásnak induló árúknál, ha a késedelem veszélylyel járna, az értesítés teljesen mellőzhető és a küldemény azonnal elárúsitható. Ebből pedig úgy a vasutat terhelő rendes kereskedői gondosságnál, mint az üzl. szab. 70. §. (1.) pontjánál fogva, mely a vasútnak azt teszi kötelességévé, hogy a feladót a kiszolgáltatás akadályáról késedelem nélkül értesítse, az következik, hogy a vasút, ha a romlásnak indult árút, melyet a czimzett a fekbérmentes határidő leteltéig át nem vett, minden értesítés mellőzésével el nem adja, köteles a feladót a fekbérmentes határidő lejárta után az árú át nem vételéről azonnal értesíteni. Ez a kötelesség alperest a fenforgó esetben kétségtelenül terhelte; mert a szállítás tárgyát gyors romlásnak kitett új tengeri képezte, mely már a megérkezéskor is romlott volt; e kötelesség teljesítésének elmulasztása miatt tehát felelős a vasút azért a kárért, mely a fekbérmentes határidő leteltét kővető naptól az értesítés napjáig, az az 1903. évi január 22-től 1903. évi február 2-ig az árú romlásának fokozódása által előállott. Egyebekben azonban felperes felülvizsgálati kérelmének nem lehetett helyet adni. Az árú megérkezésének napjától a fekbérmentes határidő lejártáig vagyis 1903. évi január 17-től 1903. évi január 21-ig bekövetkezett kárra nézve azért, mert a felebbezési bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint a felek egyetértettek abban, hogy a czimzett nem tagadta meg az árú átvételét, és az 5." . alatti elismervényből sem tűnik ki, hogy a vasút a fekbérmentes határidő letelte előtt már tudomást szerzett volna arról, hogy a czimzett az árút át nem veszi, ily körülmények közt pedig a vasút nem követett el mulasztást az által, hogy a fekbérmentes határ-