Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet 1906-1907 (Budapest, 1909)
64 Budapesti kir. ítélőtábla. 37. A kincstár telelőssége a fél meghatalmazottjának kiadott és ez által eltulajdonított pénzeslevélért. (1906 szeptember 27. II. G. 92. sz. a.) A kir. Ítélőtábla: Abban a döntő kérdésben, hogy alperest a G. A. által felperes kárára elkövetett jogellenes cselekményért felelősség terheli-e? a felebbezési bíróság a Postai Üzlet Szabályzatnak a felperes által felhívott II. rész 16. §. B. 29. pontja szem előtt tartásával állapította meg, hogy fenforgó esetben felperes a P. Ü. Sz. imént idézett rendelkezésének megfelelő írásbeli nyilatkozatot a kir. postahivatal részére ki nem állított és hogy a nagyatádi kir. postahivatal ily írásbeli nyilatkozat hiányában szolgáltatta ki a felperes czimére érkezett pénzes levelet G. A.-nak. De megállapította a felebbezési bíróság azt is, hogy az említett postahivatalnak ez az eljárása megegyezett a felperes akaratával, miután felperes az általa behozott s a káresetet megelőzőleg állandóan követett gyakorlat szerint a czimére érkezett postai értékküldeményeket alkalmazottjai által s ezek között a postahivatalnál felperes meghatalmazottjaként személyesen ismert: G. A. által szokta átvétetni. A felebbezési bíróság tehát nem sértett anyagi jogszabályt, a mikor ebből a tényállásból azt a következtetést vonta le, hogy alperes a G. A., mint felperes meghatalmazottja által okozott kárért nem felelős. Mert a jelen per eldöntésénél nem az a lényeges fontosságú körülmény, hogy a P. Ü. Sz. föntebb felhívott rendelkezésétől eltérés történt, hanem az: hogy ez az eltérés a felperes részéről a káresetet megelőzőleg állandóan követett gyakorlat szerint a felperes akaratával megegyezett, minélfogva az a kár, a melynek megtérítése iránt felperes a jelen pert támasztotta: nem a postahivatali közeg gondatlanságával, hanem a felperes részéről követett gyakorlattal, s felperesnek e gyakorlatban kinyilvánított akaratával áll okozati összefüggésben. Az ekkép felmerült kárért tehát alperes felelősséggel nem tartozik. 38. Szövetkezetbe belépés írásbeli nyilatkozat nélkül nem történhetik. Szövetkezeti kölcsön törlesztése. (1906 október 11. II. G. 96. sz. a.)