Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet 1906-1907 (Budapest, 1909)

Budapesti kir. ítélőtábla. 55 A kir. ítélőtábla: Az 1876. évi 14. tcz. 5G. §-a értelmében kórházat és gyógyintézetet csak belügyminiszteri engedélylyel lehet felállítani, az engedély azonban az idézett törvényczikk 67. §-ából kitünőleg nem orvosnak is megadható. Az 50104 93. sz. a. kelt E/F. a. csatolt miniszteri rendelet nem tesz kivételt a e szabály alól, hanem csak azt mondja ki, hogy az orvosoknak úgynevezett magánrendelő intézetei nem tartoznak a gyógyintézet fogalma és a belügyminiszter engedélyezése alá. De az oly intézet, a melyet magán egyén abból a czélból tart fenn, hogy ott a betegek orvosi megvizsgálása mellett az orvos a betegeknek gyógyító eszközt javasoljon, az 1876. évi 14. tcz. 56. §-a értelmében a gyógyintézet fogalma alá tartozik, és így csak belügyminiszteri engedélylyel állítható fel. Minthogy pedig a B) alatti iratból kitűnik, hogy alperes ily intézetben alkalmazta felperest, ennélfogva az intézet fennállhatása a belügyminiszter engedélyétől függött. A 2/d. belügyminiszteri leiratból kitűnik, hogy alperesnek nem volt tilos a villamos készüléket áruba bocsátani, de nem engedtetett meg neki, hogy az áruba bocsátást rendelő intézetben, azaz orvosi rendelés mellett eszközölje. Tehát a 2 7. alatti hatósági intézkedésből nyilvánvalóvá vált, hogy felperesnek a B) alatti iratban tervbe vett rendelőintézeti alkalmazása jogilag tilos. Ebből következik, hogy nem döntő, hogy a felek a B) alatti irat létrejötte alkalmával abban a hitben voltak-e, hogy a m. kir. belügyminister a tervbe vett intézetet engedélyezni fogja-e, vagy hogy a tervbe vett intézet felállításához nincs szükség hatósági engedélyre, mert ha ezt remélhették is, ebből csak az következik, hogy felperes tervbe vett alkalmazása az engedély megadása esetében jogilag lehetséges, és így a szerződés érvényes lett volna, az engedély megtagadása folytán azonban felperes alkalmazása jogilag tilossá és evvel a szerződés mint jogilag tilos szolgáltatásra irányuló, semmissé vált. Helyes a felebbezési bíróságnak az az álláspontja is, hogy felperes a szerződésnek semmissé válása alapján kártérítést joggal nem követelhet, mert nincs adat arra, hogy alperes a semmiséget ismerte, és erre vonatkozólag felperest tévedésbe ejtette volna. Ha pedig a szerződés az említett alapon semmisnek nem tekintetnék, akkor a kereseti követelésnek a felebbezési bíróság által meg nem itélt részét azért kellene alaptalannak tartani, mert mindkét fél tévedésben volt