Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. VI. kötet 1901-1902 (Budapest, 1904)
Rendszeres tárgymutató. cxui A hitelben kötött és az eladó részéről a vevő hitelképességére alapított vételi ügyleteknél a vevő hitelképessége az ügylet lényegéhez tartozik. Ha tehát a vevő a hitelben kötött vétel megkötésekor fizetésképtelen volt és mint ilyen hitelképességgel nem birt, ebben az esetben az eladó, a ki a vevőt hitelképesnek tartotta és azzal az ügyletet e téves feltevésből kiindulva kötötte meg, az ügyletnek oly lényeges feltételében tévedett, hogy tévedése az általános magánjogi elvek szerint őt az ügylettől való visszalépésre, tehát az árúk kiszolgáltatásának megtagadására minden további felelősség nélkül feljogosítja. I). 264. 294 Alperes a szőlőoltványokat a felperes rendelkezésére bocsátván, azokat a felperes visszavette és iskoláztatta, minélfogva a tavaszkor történt rendelésből folyó jogügylet e tény által hatályát vesztette. Ko. 433. 447. Abban az esetben, ha a vétel tárgyának a minősége szerződésileg meg van határozva, a vevő nem tartozik az árút elfogadni, ha az középfajú ugyan, de a kikötött minőségnek meg nem felel, mert a K. T. 321. §-ának a rendelkezése csak ott nyerhet alkalmazást, a hol az árú minősége közelebbről nincs meghatározva. Gy. 298. 323. A vételi ügylet rendszerint a visszalépés jogának fentartása nélkül költetik, abban az esetben tehát, a midőn a biztosított visszalépési jog az ennek gyakorolhatására megállapított határidőn belől nem hozatik a másik fél tudomására, illetőleg vele szemben az említett időn belül a visszalépési jog nem gyakoroltatik, az a vélelem következik be, hogy a fél a visszalépési jogot nem kívánja érvényesíteni. N. 513. 540. A vevő joggal utasítja vissza a küldött árút a miatt, mert az eladó a vételár utánvételezését kívánja, bár az ügylet létrejöttekor az utánvételezés nem lett kikötve. B. 218. 246. Megrendelt ócska árú helyett küldött új árú átvételét a vevő jogosan tagadja meg s a vételárt akkor sem köteles megfizetni, ha az eladó ez iránti követelését az ócska árúk kialkudott vételárának megfelelő összegre szállítja le. B. 227. 252. A vevő az árú megvizsgálására szakértőt alkalmazni nem köteles. B. 51. 101. Habár a vevőnek törvényen alapuló joga az, hogy a megvett árú hiányos volta esetén az ügylettől elállhat; s habár ekként joga van ahhoz is, hogy a szállított árút, a melynek esetleges hiányai csak a használat alkalmával ismerhetők fel, annak alapos megvizsgálhatása végett használatba is vehesse, de e használat nem tarthat tovább, mint a mennyi az árú szerződésszerű minőségének kipróbálására szükséges. B. 131.184. Midőn a vevő az árút, mikor már annak hiányait felismerte és arról az eladót is értesítette, tovább is használja, azzal mint sajátjával rendelkezett, úgy tekintendő, mint a ki az árút tulajdonul át is vette, a mi által az árúnak korábbi kifogását és rendelkezésre bocsátását önmaga hatálytalanítván, attól a jogától is elesett, hogy a vételtől az árú hiányaira fektetett kifogás alapján elállhasson. B. 131. 181. A vevő az eladót helyi ügyleteknél sem hagyhatja az árú sorsa iránt hosszabb ideig kétségben, hanem az árút, a mennyiben a rendes Térfi : ítélőtáblai határozatok. VI. h