Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. III. kötet 1898-1899 (Budapest, 1900)

81 a mi ennek megbízása körén kívül esett. A felülvizsgálati bíróság ezt a panaszt alaposnak találta, mert habár a felebbezési bíróság­Ítéletében a S. E. T. 197. §-a szerint e helyütt is irányadó tényként meg is van állapítva az, hogy H. P. kir. főmérnök a II. és III. rendű alperes által elvállalt híd építésénél I. rendű alperesnek a műszaki vezetéssel és felügyelettel megbízott közege volt, és hogy II. s III. rendű alperest a felperes kavicsföldjének elhordására és a vállalat­nál való felhasználására H. P. kir. főmérnök utasította, mind a mel­lett a felebbezési bíróság ebből a tényállásból helytelenül vonta le azt a jogi következtetést, hogy H. P.-nak az I. rendű alperestől nyert megbízás korlátai közt hatáskörében állott a hídépítésnél II—III. rendű alperes által felhasznált kavicsföld elvitelére utasítást adni, és H. P.-nak, mint I. rendű alperes megbízottjának eme tényeért a megbízó m. kir. kincstár felelős. Jogszabályt képez ugyanis, hogy a megbízó a megbízottnak csak azokért a tényeiért felelős, és a megbízóra a megbízottnak csak abból a tényéből származik kötele­zettség, a mely tényt a megbízott a nyert megbízás korlátai között követ el. Annak a megbirálásánál tehát, hogy jelen esetben a kincs­tárt II—III. rendű alperesnek a H. P. utasítására elkövetett károsító tényeért mennyiben érheti felelősség, az vizsgálandó, hogy H. P. az I. rendű alperestől nyert megbízás korlátai közt járt-e el akkor, a mikor II—III. rendű alperesnek a föld elhordására utasítást adott. A 3 '/. alatti szerződést kiegészítő általános feltételek 16. §-a a vál­lalathoz szükséges anyagok beszerzését, ezek minőségének elbírálá­sát és a vállalat helyére való szállítását, a vállalkozók kötelességévé teszi; a 17. §. szerint pedig a vállalkozó mindennemű anyagot hasz­nálhat, de beépítés előtt azoknak a próbáknak köteles azt alávetni, melyeket a felügyelettel megbízott állami közeg az anyag minőségé­nek megítélése végett szükségesnek tart, és az állami közeg által alkalmasnak nem talált anyagokat kárpótlás nélkül eltávolítani tar­tozik; a 12. §. szerint pedig köteles a vállalat tárgyát a jóváhagyott tervek és a szerződésben foglalt határozatok, valamint a felügyelet­tel megbízott állami közeg által adandó utasítások szigorú betartása mellett előállítani; és minthogy a 8. §. szerint a vállalat feletti fel­ügyelettel megbízott állami közeg feladatát kizárólag a vállalat szer­ződésszerű kivitelének ellenőrzése képezi, ezen határozmányok he­lyes értelmezése mellett, a felügyelettel megbízott állami közeg­hatásköre csak azokra a rendelkezésekre terjed ki, melyek a vállalat szerződésszerű előállításának biztosítására szükségesek, következés­Térfi : ítélőtáblai határozatok. III. 6

Next

/
Thumbnails
Contents