Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. III. kötet 1898-1899 (Budapest, 1900)
78 1875 : XXXVII. t.-cz. 264. §-a alkalmazást nem találhat és a per a magánjogi jogszabályok alapján biráltatott el. A szerződő felek közötti jogviszony minősítésére nézve nem az az irányadó, hogy azt a felek minek nevezték el, hanem a minősítés a vonatkozó ténykörülmények alapján az anyagi jog szabályai szerint állapítandó meg. Felperes arra kötelezte magát a 3. szám alatti «Megrendelés" czimű okiratban, hogy a mennyiben a kikötött időre nem lenne készen, úgy napi 20 írt kárpótlást fizet mindaddig, míg az állványok készen lesznek. Ebben az okiratban nem foglaltatik annak megállapítása, hogy milyen kár fog előállani a késedelmes szállítás következményeként, a mit felperes, mint a kárnak okozója, napi 20 frttal megtéríteni tartozik, de nem foglaltatik a perben sem adat arra nézve, hogy alperes a felperes késedelme miatt szenvedett kárt és az elsőbiróság előtt is nem bekövetkezett kárának megtérítése czimén, hanem csupán a késedelmes szállítás miatt érvényesítette a szerződésileg kötelezett és kárpótlásnak nevezett összeget. Ennélfogva a napi 20 frt nem tekinthető a késedelem miatt bekövetkezendő, előre figyelembe vett kár megtérítésére megállapított, hanem csak a kötelem teljesítésének biztosítása czéljából kikötött összegnek és mint ilyen a kötbér fogalma alá esik. Alperes eljárási jogszabály megsértését nem panaszolván, az 1893 : XVIII. t.-cz. 197. §-a szerint a felülvizsgálatban is irányadó a felebbezési bíróság által megállapított az a tényállás, hogy alperes átvette a szállított berendezést anélkül, hogy a késedelmes szállítás ellen kifogást tett volna, sőt a hátralékos vállalati összeg megfizetését is igérte. Minthogy pedig magánjogi szabályaink szerint a szerződés teljesítésének biztosítására kikötött kötbér, a szerződés habár késedelmes teljesítésének fentartás nélkül való elfogadása és az ebből folyó viszonkötelezettség teljesítése, vagy a teljesítés feltétlen elvállalása által hatályát veszti, a felebbezési bíróság nem sértett meg jogszabályt, midőn a perben döntő tények mérlegelése után arra a következtetésre jutott, hogy alperes a kötbérhez való igényét elejtette és ennek következményeként alperes beszámítási kifogásának helyet nem adott. 49. Annál a ténynél fogva, hogy az anya minden fen.tartás nélkül hozzájárult ahhoz, hogy gyermekét egy harmadik személy nevelőintézetben elhelyezze s e kö-