Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. III. kötet 1898-1899 (Budapest, 1900)

79 rűl maga is közbenjárt, az anya s az intézettulajdonos között olyan kötelmi viszony keletkezik, a melynek alapján az anya az intézeti tartás és nevelés költségét vagyoni viszonyaira s arra való tekintet nélkül meg­fizetni köteles, hogy az elhelyező harmadik személy a fizetési kötelezettséget elvállalta. (1898 deczember 29. 1898. I. G. 276. sz. a.) A kir. Ítélőtábla: A felebbezési bíróság az alperes kötele­zettségét, szemben azzal a ténymegállapítással, hogy az alperes íiának a felperes nevelőintézetében történt elhelyezése következté­ben felmerült ellátási- és nevelési dijakra vonatkozólag Sz. Gy. fize­tési kötelezettséget vállalt, nemcsak azért állapította meg, mert az alperes, mint anya, a gyermeke ellátásából és neveléséből szárma­zott költségeket törvénynél fogva viselni tartozik, hanem tekintettel a nevezett harmadik személy által ebben a tekintetben elvállalt köte­lezettségre, főleg azért, mert a bizonyításfelvétel eredményének mérlegelése után bizonyítottnak tekintette azt, hogy a gyermeknek a felperes intézetében történt elhelyezése alkalmával Sz. Gy.-ön kívül az alperes, mint anya is közbenjárt és hogy sem ő, sem pedig a felperes nem tett olyan nyilatkozatot, a melyből azt lehetne követ­keztetni, hogy az alperes a tartás és nevelés költségének viselésétől a felperes hozzájárulásával mentesíttetett. Kétségtelen ebből, hogy a felebbezési bíróság az alperes kötelezettségét nem csupán a szü­lőknek törvényben meghatározott természetes kötelezettsége alap­ján, hanem ama kötelmi viszony alapján is megállapítandónak találta, a mely kötelmi viszony abból állott elő, hogy a gyermek tartására és nevelésére különben is törvénynél fogva kötelezett alperes min­den fentartás és kikötés nélkül hozzájárult ahhoz, hogy gyermeke a felperes intézetében helyeztessék el. Minthogy tehát a kereset, a melyben a felperes a gyermek hátralékos ellátási és tartási díjának megítélését követeli, az alperesre is kötelező szerződésen alapul s az alperes azokat a díjakat a szerződésnek bár hallgatólag történt elfogadása következtében és tekintettel arra, hogy a szerződés a fel­peres részéről már az alperes érdekében teljesíttetett, a kötelmi jog­szabálya szerint feltétlenül megfizetni tartozik s ennek a szerződé­sen alapuló kötelezettségnek a megállapítására az sem bírhat befo­lyással, hogy az alperes, mint anya, vagyoni viszonyaira tekintettel törvénynél fogva nem volna kötelezhető arra, hogy gyermekei neve-

Next

/
Thumbnails
Contents