Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. III. kötet 1898-1899 (Budapest, 1900)

67 42. Állami inségkölcsön visszafizetésének kötelezettsége. Az okirat tartalma az annak kiállítása idejében érvényben lévő törvények szerint bírálandó meg. Az inségkölcsönről 1859. évben kiállított «Schuldsehein» az osztr. prdts. 114. §-ában meghatározott közokiratnak nem tekinthető. (1899 ápril 14. 1899. I. G. 255. sz. a.) Tényállás: Az államkormány az 1859-i inség enyhítésére Temesmegye Babsa község részére vetőmag- és készpénz segélyt engedélyezett és utasította a község elöljáróságát, hogy a segélyt az arra szoruló községbeli lakosok között oszsza ki, az ekkép nyújtott kölcsönről adóslevelet állíttasson ki s azt terjeszsze fel. — Az elöljáróság a segélyt kiosztotta, a kölcsönről magánadóslevelet (Schuldschein) állíttatott ki, mely nek tartalma szerint az azt aláirt községi lakosok a segélynek kölcsönkép átvételét kijelentik és a kölcsönnek visszafizetésére egyetemleges kötelezettséget vállalnak. — Az adóslevél aláírás helyett kézjegygyei van aláírva s a tintának és a vonásoknak hasonlóságából következtetve valamennyi kézjegy és a névírások is ugyanegy kéztől származnak. — Az adóslevél ezenfelül a községi bírónak és jegyzőnek előttemező aláírásával és a község hivatalos pecsétjével van ellátva. — A felebbezési bíróság az adóslevelet, mivel annak felvétele a község hivatali hatáskörébe nem tartozott, nem tekintette közokiratnak, de annak, mint magánokiratnak sem tulajdonított bizonyító erőt, mert a kézjegyeket aggályosaknak találta s mert az okirat nem emlékezett meg arról, hogy annak tartalma a kiállítóknak felolvastatott és megértelmeztetelt volna. — Ezért hit alatt kihallgatta a felebbezési bíróság a perbevont 77 alperest és vallomásuk alapján megállapítván, hogy az inségkölcsönben ők nem részesültek és az adóslevélnek az ő nevükkel ellátott kézjegyei nem tőlük származnak, a kir. államkincstárt keresetével elutasította. A kir. Ítélőtábla: Felperes a felebbezési bíróság ítéletét kettős alapon támadja meg. Első sorban azt panaszolja, hogy a felebbezési bíróság a perbeli tényállást helytelenül állapította meg ; második sorban pedig, hogy az ítéletben idézett jogszabályt helytelenül alkalmazta. Felperesnek egyik panasza sem bír elfogadható alappal, mert a S. E. T. 197. §-a értelmében a felebbezési bíróság ítéletében megállapított tényállás csak azon az alapon támadható meg, hogy az ítéletben valamely jogszabály megsértésével voltak tények megállapítva, figyelmen kívül hagyva, vagy felhozottaknak 5*