Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. III. kötet 1898-1899 (Budapest, 1900)

18 A kii*. Ítélőtábla: A puszta hallgatás beleegyezésnek csak akkor tekinthető, ha a fenforgó összes körülmények mérlegelése mellett semmi kétség sincs annak akaratára nézve, a ki hallgatott akkor, a mikor nyilatkozhatott és nyilatkozni tartozott volna. A felebbezési bíróság azonban nem sértette meg ezt a jogszabályt. A felebbezési bíróság által megállapított tényállásnál mindenekelőtt figyelembe veendő ugyanis az, hogy az a nyilatkozat, a melyet a felperesek az alperes által hallgatással elfogadottnak kívánnak tekinteni, az I. rendű felperes által nem az alpereshez, hanem a jelen volt tanuk közül id. B. M.-hoz intéztetett; miért is első sorban annak kellene minden kétségen kívül megállapítva lenni, hogy az alperes a kérdéses kijelentést hallotta, arra figyelt, s ekként arról tudomással bírt. Ez a körülmény azonban a felebbezési bíróság ítéletében foglalt tényállásban megállapítva nincs. Ezenfelül figyelmet érdeme] az id. B. M., ifj. B. M. és V. I. tanuknak a felebbezési bíróság által bizonyítékul elfogadott vallomásában említett, bár a tényállásba külön fel nem vett, az a körülmény is, hogy id. B. M. tanú a 1. rendű felperes által a szóban forgó kijelentésben neki tett azt az ajánlatot, hogy menjen a haszonbérbe vett területre kertésznek, visszautasította. Ennek szem előtt tartásával pedig az alperes az esetben is, ha az I. rendű felperes kijelentését hallotta is, nyilatkozni köteles nem volt és pedig id. B. M.-el szemben ennek a megtévesztéstől való megóvása czéljából nem tartozott nyilatkozni azért, mert id. B. M.-ra az ajánlat el nem fogadása következtében közömbös volt, hogy az I. rendű felperesnek kijelentésében a haszonbér tartamára nézve foglalt állítás való-e vagy sem; a felperesekkel szemben pedig nem tartozott nyilatkozni a felebbezési bíróság részéről felhozott abból az okból, mert a fentiek szerint a kijelentés nem hozzá intéztetett és semmi oly körülmény, mely nyilatkozását szükségessé tette volna, fenn nem forgott. 12. A r. kath. püspöki szentszéknek magánjogi marasztalást tartalmazó ítélete annak a félnek, a kire a szentszék hatásköre ki nem terjed, személyes kötelezettségét meg nem állapíthatja. (1893 : XVIII. t.-ez. 1. §.) (1898 szeptember 7. 1898. I. G. 145. sz. a.)