Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. II. kötet 1895-1898 (Budapest, 1899)
257 külön is alá vannak írva : mindezeknek a nyilatkozatoknak a tartalmát a felebbezési bíróság a S. E. T. 77. §-a értelmében a feladókkal szemben helyesen tekintette bizonyitottnak. Tekintve már most, hogy a B) 5. B) 6. F) 5. és F) 9. alatt csatolt fuvarleveleken előforduló nyilatkozatok világosan kifejezett mérlegelési kérelmet tartalmaznak, és tekintve, hogy a most említett fuvarleveleken maguk a feladók szerepelnek, mint czímzettek is, a vasúti mérlegelést tehát a czímzettek maguk kérték és az a megállapított s e részben meg sem támadott tényállás szerint tényleg teljesíttetett is : a jelen ítélet indokolásában fentebb I. alatt kifejtetteknél fogva felperes, mint a mérlegelést kérelmezett feladókkal azonos czímzettek jogutóda, a B) 5. B) 6. F) 5. és F) 9. alatti fuvarlevelek alapján jogelődeitől beszedett vasúti mérlegelési dijakat jogosan vissza nem követelheti, ugyanazért felülvizsgálati kérelme, a mennyiben az a felebbezési bíróságok Ítéletének őt kereseti követelésének a most felsorolt fuvarlevelek alapján beszedett összesen 3 írt 30 kr.-nyi mérlegelési dijak visszafizetésére irányzott részével elutasító része ellen van irányozva, alaptalan. De alaptalan felperes felülvizsgálati kérelme abban a részében is, mely a felebbezési bíróság ítéletének őt kereseti követelésének a B) 49. G) 55. és H) 18. alatt csatolt fuvarlevelek alapján beszedett, összesen 2 írt 78 kr.-nyi mérlegelési díjak visszafizetésére irányzott részével elutasító része ellen van irányozva. Tartalmuknál fogva ugyanis a most felsorolt fuvarlevelekben előforduló szóban forgó nyilatkozatok sem hagynak fenn kétséget az iránt, hogy a feladók, kik a fuvarlevelek szerint a czimzettektől különböző személyek, kérték a vasúti mérlegelést, sőt a B) 49. alatt csatolt fuvarlevélben az árú megjelölését követőleg és így a feladó nyilatkozatára szánt helyen előforduló Írásbeli nyilatkozatban a mérlegelési kérelem világosan kifejeztetik, a G) 55. és H) 18. alatti fuvarlevelekben a feladó nyilatkozataira szánt helyen előforduló, tehát a fuvarleveleket aláírt feladóktól eredőnek tekintendő, sőt a G) 55. alattiban a feladó által külön is aláírt ezek a nyilatkozatok pedig : «a súly hivatalosan megállapítva*), illetve: «hivatalosan mázsáltatott», a mint ezt a felebbezési bíróság helyesen kifejtette, magukban foglalják azt, hogy a mérlegelés a feladók beleegyezésével, tehát az ő kívánságukhoz képest teljesíttetett. Ezek szerint a B) 49. G) 55. és H) 18. alatti fuvarlevelekben a vasúti mérlegelésre vonatkozólag a feladó és a vasút között létrejött megállapodás a feladónak a fuvarlevélre vezetett Írásbeli nyilatkozatában nyervén kifejezést: az a Térfi: ítélőtáblai határozatok. II. 17