Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. II. kötet 1895-1898 (Budapest, 1899)
256 mezték a vasúti mérlegelést. Ennek daczára azonban alperes vasút mégis el volt utasítandó a felebbezési bíróság ítéletének őt a szóban forgó 117 frt 87'krnak visszafizetésére és törvényes késedelmi, kamatának megfizetésére kötelező része ellen irányzott felülvizsgálati kérelmével, mert a felebbezési bíróság által megállapított és e tekintetben meg sem támadott tényállás szerint a szóban forgó fuvarleveleken a feladóknak a mérlegelés iránt előterjesztett kérelmét kifejező Írásbeli nyilatkozat elő nem fordul, azt pedig, hogy a czímzettekkel azonos feladók szóval kérték a mérlegelést, felperesnek tagadása ellenében alperes a felebbezési bíróság által az okok tüzetes felsorolása mellett megállapított és így a S. E. T. 197. §-ai értelmében e helyütt is irányadó tényállás szerint nem bizonyította és az erre vonatkozó bizonyítékainak előterjesztésére kért halasztást a felebbezési bíróság a S. E. T. 33. §-a alapján az okok tüzetes előadása mellett megtagadta, és a felebbezési bíróságnak ez az intézkedése is a S. E. T. most idézett 33., valamint 64. §-ának megfelelvén, felülvizsgálat tárgyává nem tehető, de a felülvizsgálati kérelemben nincs is megtámadva, és mert ezeknél fogva felperes, mint az egyszersmind feladó czimzettek jogutóda a szóban forgó 117 frt 87 kr. mérlegelési díjnak, mint jogosulatlanul beszedettnek visszafizetését a fentebbiekhez képest jogosan követeli, mert a kifejtettek szerint nincs megállapítva az, hogy felperes jogelődei a mérlegelést a fuvarleveleken kívül akár szóval, akár levélben vagy más módon kérték. II. Felperes felülvizsgálati kérelmére vonatkozólag: A felebbezési bíróság tényként megállapította, hogy felperes bírói kérdésre nem kívánta még állítani sem azt, hogy a B) 5., 6., 49. F) 5., 9. G) 55. és H) 18. sz. alatt csatolt fuvarleveleken látható azok a nyilatkozatok, melyek a küldeményeknek vasúti mérlegelésére vonatkoznak, a fuvarleveleknek a feladók részéről történt aláírása után vezettettek ezekre a fuvarlevelekre. Tényként megállapította a felebbezési bíróság azt is, hogy az imént felsorolt fuvarleveleken a mérlegelés iránt tett nyilatkozatok a feladó aláírása fölött es a feladó nyilatkozatainak előterjesztésére szánt helyeken fordulnak elő. Ez a ténymegállapítás, melyet felperes nem is támadott meg felül vizsgálati kérelmében, a S. E. T. 197. §-a értelmében e helyütt is irányadóul veendő. Minthogy e szerint az említett nyilatkozatok a feladók aláírásával ellátott fuvarlevelekben, azoknak a feladótól származónak tekintendő szövegében fordulnak elő, sőt az F) 5., 9. és G) 55számú fuvarlevelekben az emiitett nyilatkozatok a feladók részéről