Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. II. kötet 1895-1898 (Budapest, 1899)

217 A ldr.Ítélőtábla: A felebbezési bíróság ítéletében megállapította, hogy alperes az E) alatti levélben nem ismerte el azt, hogy az elkésett fuvarozásért kártérítéssel tartozik felperesnek. Az E) alatti levélnek, a melyben alperes csak azt jelentette ki, hogy felperes kárkövetelésének rendezése érdekében a tárgyalást a román kir. államvasuttal újból meg fogja kezdeni és a nevezett vasút vonakodása esetében a követelés érvényesítését választott bíróság Ítéletének provokálása utján is meg fogja kísérelni, és így csupán a felperes követelésének a román vasút ellen való érvényesítésére vállalkozott, a felebbezési bíróság részéről a fentebb előadott módon való értelmezése sem a nyelvtani, sem a logikai magyarázat szabályaiba nem ütközvén, a felebbezési bíróság az által, hogy az említett levelet az előadott módon értelmezte, jogszabályt meg nem sértett. Az E) alatti levél tehát felperesnek alperes ellen támasztott kártérítési követelésére vonatkozó elismerési szerződést magában nem foglal és az alperest a közte és felperes jogelődje között létrejött fuvarozási szerződésből eredően megillető elévülési kifogásról való lemondást nem tartalmaz, a kifogásnak felperessel szemben való érvényesítését tehát, nem gátolja. Már pedig a kereset alapjául szolgáló és az 1874. évi vasúti üzletszabályzat hatálya alatt létrejött és teljesített fuvarozási szerződésből eredő kártérítési igény, a mint ezt a felebbezési bíróság hivatkozással az elsőbiróság Ítéletének indokaira helyesen kifejtette, a K. T. 390., illetve 410. §-ai értelmében a kereset indításakor már elévült, mert az idézett 890. §-ban meghatározott egy évi elévülési idő ekkor már eltelt, és felperes a fennforgó esetben arra, hogy a vasút közegei az áru kiszolgáltatása körül vétkes gondatlansággal jártak el s hogy ennél fogva az 1892. évi vasúti üzletszabályzat 9(1. második bekezdésének első pontja értelmében az elévülés három év eltelte előtt be nem következhetett, sikerrel nem hivatkozhatik, mert egyrészt a fennforgó esetben az elévülésre nézve, mely még az 1874. évi vasúti üzletszabályzat hatálya alatt vettekezdetét, nem az 1892., hanem az 1874. évi vasúti üzletszabályzatnak, illetve a K. T. 390. és 410. S-ainak rendelkezései alkalmazandók, ezek szerint pedig nem a vasút közegeinek vétkes gondatlansága, hanem vagy csalás vagy sikkasztás esetére van egy évnél hosszabb elévülési idő megállapítva ; és mert másrészt a felebbezési bíróság Íteletében tényként megállapította azt is, hogy felperes a vasútnak vagy közegeinek vétkes gondatlanságát a tárgyalás alkalmával bizonyítani nem kívánta, sőt nem is állította, ezzel szemben pedig fel-