Antalfy Mihály (szerk.): Perjogi döntvénytár Új folyam II. kötet (Budapest, 1949)

62 Perjogi döntvénytár 63. (Pp. 75. §.) A Sz. város árvaszéke által kirendelt alperesi ügy­gondnoknak perképessége, aki az Elhagyott Javak Kormánybiztosának szegedi megbizottja és akinek jogköre a 10.490j1945. M. E. sz. ren­delet 16. § szerint az 1877 : XX. t.-c. 28. § a) pontja alapján ki­rendelt gondnokéval azonos, ezen törvény 55. § b) pontja szerint a gondnokolt halála következtében, a keresetindításkor már megszűnt és az alperesként az örökösöket, mint jogutódokat kell perbevonni. Indokolás. A felperesek szolgálati illetményeik iránti keresetüket 1947. évi június hó 28-án indították, oly időben, amikor alperes munkál­tatójuk özv. W. Sándorné a holttányilvánítási eljárás során hozott határo­zat értelmében már meghalt, miként ezt az alperesi ügygondnok 11. sz. kérvénye szerint a szegedi járásbíróság Pk. I. 15.414/1946. sz. jogerős végzésében megállapította, minek folytán az ügygondnok tisztségéről való lemondását is bejelentette. Ennek folytán a Kúria megállapítja, hogy a Sz. város árvaszéke által kirendelt alperesi ügygondnoknak perképessége, aki az Elhagyott Javak Kormánybiztosának szegedi megbízottja és akinek jogköre a 10.490/ 1945. M. E. sz. rendelet 16. § szerint az 1877 : XX. t.-c. 28. § a) pontja alapján kirendelt gondnokával azonos, ezen törvény 55. § b) pontja szerint a gondnokolt halála következtében, a keresetindításkor megszűnt és al­peresként az örökösöket mint jogutódokat kell perbevonni. Eszerint az alperes perképességének a Pp. 75. §-a értelmében — a per bármely szakában hivatalból figyelembe veendő — hiánya forog fenn. Ez okból a Pp. 543. és 540 §-ai, valamint az 505. § 1. pontja alapján a fellebbezési bíróság ítéletét fel kellett oldani és a fellebbezési bíróságot a Pp. 75. § 2. bekezdése értelmében további eljárásra és arra kellett uta­sítani, hogy a felperest a hiány pótlására és ennek következtében a holttá­nyilvánított özv. W. Sándorné szül. S. Zsófia örököseit esetleg az eddigi eljárás jóváhagyására hívja fel és ehhez képest hozzon újabb határozatot. Kúria, P. II. 812/1948. — 1948 május 24. 64. (Pp. 80. §.) Baleseti kártérítő perben a Kúria a közforgalmú vasúti vállalat jelülvizsgálati kérelmét a villamos vasúti kocsivezető III. r. alperes javára is kihalónak tekintette. Kúria, P. I. 2.016/1947. — 1948 február 4,

Next

/
Thumbnails
Contents